Hirdetés

Rengeteg társasjáték magyar megjelenését jelentették be, itt a várható újdonságok listája

|

Összeszedtük a január és február folyamán a magyar kiadók által bejelentett újdonságokat, közel 50 társasjáték és kiegészítője érkezik hamarosan.

Hirdetés

Január elején készítettünk egy válogatást olyan társasjátékokból, amelyek magyar megjelenését korábban bejelentették, és nagyon izgatottan várjuk őket, de már akkor is felvetettük, hogy néhány hét múlva újabb leleplezésekre kerülhet sor. Nos, összesen közel 50 új társast erősítettek meg eddig, és nincs kizárva, hogy a napokban folytatódik a bejelentések sora.

Azoknak, akik szeretnének képben lenni az újdonságokkal, segíthet az alábbi felsorolás, melyen kiadónként szerepelnek a frissen bejelentett újdonságok. A linkekre kattintva további infót kaphattok mindegyikről.

Hirdetés

Gémklub

Amellett, hogy megtudtuk, az Arnak elveszett romjai kiegészítője Expedícióvezetők, az Azul: Queen's Garden Azul: A királyné kertje, a Grove Liget, a Flamecraft Lángművesek, az Endless Winter: Paleoamericans pedig Végtelen tél: Amerika őslakosai címmel jelenik meg, az alábbi, nem kevés játékot leplezték le:

  • Radlands - Posztapokaliptikus tematikájú, látványában leginkább a Rage 2-t idéző kártyajáték, amiben ellenséges frakciók táborait kell elpusztítani.
  • Dog Park - Könnyed családi társasjáték kutyarajongóknak, amiben gyűjtögetni kell az ebeket, és gondoskodni boldogságukról.
  • Summoner Wars - Eternal Council és Fungal Dwarves - az általunk is bemutatott Summoner Wars két újabb paklija, melyek egyikét varázslók és harcosok alkotják, a másikat meg gombás törpök.
  • 7 Csoda: Városok - A 7 Csoda 2021-es, felfrissített kiadását a kiegészítők is követik, a Városokból legalábbis biztosan jön átdizájnolt változat.
  • Canvas Tükörképek - A gyönyörű, festős tematikájú Canvas kiegészítője, ami új bónuszszalagot, játéktáblát, és 30 új, kétoldalas kártyát hoz.
  • Süti Sapi Taco Pizza Ajcsi - A Cica, pizza, taco, gida, sajt nevű, elsősorban gyerekeknek szórakoztató társasjáték újabb kiadása, újfajta lapokkal.
  • Sweet & Spicy - A magyar fejlesztésű, külföldön is nagy sikert aratott, blöffölős Spicy könnyített, gyerek-kompatibilissé tett variációja.
  • Berobbanó cicák - A Robbanó cicák kiegészítője (eredeti nevén Imploding Kittens), ami nem csak hogy új lapokat hoz, de tartalmaz egy gallért is (olyat, amit az állatok műtét után viselnek, csak papírból), melyet annak kell viselnie, aki először megkérdezi, ki következik.
  • Oltréé - Az egyebek mellett a 7 Csodáról ismert Antoine Bauza által tervezett, As d'Or díjra jelölt, történetvezérelt, kooperatív fantasy játék, amiben különböző helyzetekben kell segédkeznünk, hogy kiérdemeljük az általunk védelmezett közösségek tiszteletét.
  • Ki20tuk! - Könnyed partijáték, melyben a játékosoknak 1-től 20-ig kell elszámolni, viszont folyamatosan új szabályok, feladatok lépnek életbe, amiket észben kell tartani. 
  • Earth - Bár még hét napig fut a Kickstarter kampány, biztos, hogy magyarul is érkezik majd az Earth, egy ökoszisztéma-építgetős társas, amiben a játékosok saját területüket gondozgatják, próbálják termékennyé tenni, de egymással is versenyeznek.
  • Llama Land - Dél-amerikai őstermelőként termelhetünk kukoricát, kakaót, burgonyát, vásárolhatunk lámákat, építhetünk polyominókból (tetris-elemekből) tájat a Sushi Go! szerzőjének újdonságában.

Teljes 2022-es lista itt.

Reflexshop

Szolid évindítás után rákapcsol a Reflexshop is:

  • Harry Potter: Roxforti csata -  Charms and Potions - Miután az év elején megérkezett a Szörnyek szörnyű könyve, még idén befut a Roxforti csata másik kiegészítője is, amivel csatlakozik Ginny Weasley, bájitalokat és bűbájokat készíthetünk, és négy új csomag kínál új gonosztevőket.
  • Shards of Infinity - Sci-fi háborús játék, amiben paklit építgetünk, és kiemelten hangsúlyos az alapos tervezés, mert csak így győzhetjük le riválisainkat, mielőtt ők bánnának el velünk.
  • Roll Camera! - Családi társasjáték, amiben egy csőd közelébe került filmgyártó cég új projektjét kell úgy tető alá hoznunk, hogy siker legyen a vége. A szűkös büdzsét jól elosztva, a kritikusok lenyűgözésével, kooperatívan kell megtennünk mindent az elismerés érdekében. A doboza önmagában csodás.
  • Unmatched Legendák Ligája - Második felvonás - A kiapadhatatlan Unmatched következő felvonásában Akhilleusz, Szun Vu-Kung, Yennenga és Bloody Mary szállnak harcba, képbe kerülnek a magaslati mezők, és a hőspaklik bónusz támadást nyújtó kártyát is tartalmaznak.
  • MIND MGMT - Aszimmetrikus társas, amiben paranormális képességekkel felruházott ügynököket alakíthatunk, azonban míg egy játékos a világot a háttérből irányító MIND MGMT ügynökének szerepében próbál új tagokat toborozni, a többiek igyekeznek őt elkapni és lekapcsolni. Kickstarteren már siker.
  • Dog Lover - A Cat Lady kutyás párja, néhány új játékmechanikával.
  • Bitoku - Turczi Dávid közreműködésével készült, mitológiai tematikájú játék, amiben a játékosok azért harcolnak, hogy belőlük lehessen a következő Nagy Szellem.
  • Iki - Az As d'Or-döntős játékban a XVII. századi Japánba látogathatunk el, Edo város (ma Tokió) bazárjába, célunk pedig kézműves mesterré válni, kereskedni, képességeinket fejleszteni.
  • Get on Board - Ebben a flip-and-write-ban (kártyahúzós, írogatós) New Yorkban és Londonban kell buszos útvonalakat terveznünk, hogy a turisták a lehető leghatékonyabban járhassák be a városokat.

Teljes 2022-es lista itt.

Delta Vision

Egészen durva felhozatalt ígér a Delta Vision, melyben megtalálható például a Bloodborne társasjáték magyar változata is:

  • Az éhség - A vámpírokat alakító játékosoknak emberekre kell vadászniuk, mielőtt felkel a nap, de minél több prédát ejtenek, annál lassabbá válnak. Pakliépítős, taktikázós, izgalmas. 
  • Kanban EV - Vital Lacerda játékában elektromos autók gyártásának folyamatát kell optimalizálnunk, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a termelés.
  • Impression - Nyomdák vezetőiként próbálhatunk egyre több, egyre jobb minőségű terméket előállítani, fejleszteni gépparkunkat, új gyárakat nyitni és folyamatosan terjeszkedni.
  • Rescuing Robin Hood - Kooperatív pakliépítős társasjáték, amiben a fogságba esett Robin Hoodot kell kimentenünk barátait alakítva.
  • Twilight Imperium negyedik kiadás - A hatalmas elismerésnek örvendő, a BGG ranglistáján épp hatodik helyen álló sci-fi társasjátékban 3-6 játékos a 17 frakció valamelyikét alakítva törhet hatalomra, de minden csoport egészen más játékélményt kínál.
  • Eldritch Horror: Az őrület hegyei, Romba dőlt városok, Piramisok alatt, Carcosa jelei - A DV megsoroz minket Eldritch Horror kiegészítőkkel, az első kettő várhatóan május végéig befut, 2022 folyamán pedig további 2 érkezik. Részletek a linken.
  • Star Wars: Jabba Palotája - A Szerelmeslevél társasjáték-sorozat új része lesz ez, melyben az egyszerű laphúzós-kijátszós mechanikát új, különleges célokkal ruházzák fel, és persze visszaköszönnek a franchise ikonikus karakterei.
  • A Nagy Fal - A középkori Kínában 1-4 játékos, főleg versengve, de néha együttműködve tehet azért, hogy megvédje hazáját a mongol inváziótól, védelmezve és újjáépítve a nagy falat. Lesz belőle műanyag figurás és meeple-ös kiadás is.
  • Libertalia: Fellegbérc szelei - A 2012-ben megjelent Libertalia felfrissített, kibővített változatában kalóznak állhatunk, szigeteket fosztogathatunk egyszerre akár 6-an is.
  • Dominion második kiadás - Pakliépítős kártyajáték, amiben birodalmat kell építenünk, lehetőleg minél nagyobbat, tekintélyesebbet. A második kiadásban hat lapot lecseréltek, ami egyértelműen a javára vált.

  • Lisboa - Egészen gyönyörű játék a Lisboa, amiben a 18. század során kell Lisszabont újjáépítenünk, miután természeti katasztrófák sora rombolta le.
  • Erőd - A bevezetőben említett cikkben egyszer már lelkesedtünk a szintén idén megjelenő Rootért - ennek készítői szállítják az Erődöt is, amiben 2-4 játékos paklit épít, gyermekeket megformálva próbálhatja bővíteni baráti körét, játékokat és pizzát szerezni, illetve erődöt állítani.
  • A dolog - 40 éve forgatták A dolog című filmet, de még ma is rengetegen rajonganak érte, nem meglepő, hogy társasjátékban is feldolgozzák. Legfeljebb 8 játékos a főszereplőket alakítva menedzseli a bázist, igyekszik megmenekülni, túlélni, és kideríteni, közülük ki A dolog maga.
  • Bloodborne: A társasjáték - Amíg arra várunk, hogy a FromSoftware játékainak rajongói akkor is megismerhessék a Bloodborne-t, ha nem akarnak PS4-et venni, az éhséget enyhíthetjük az 1-4 játékosnak szóló társassal, amiben a vadászok 4 egyedi kampányban indulhatnak felfedezésre Yharnam városában.
  • Nemesis Lockdown - A Nemesis önálló kiegészítőjében egy titkos marsi bázison kell kalandoznunk, gyűjtögetnünk, craftolnunk és szörnyekkel harcolnunk, miközben nem tudhatjuk, milyen titkos célja van a többieknek.
  • Potion Explosion - Ifjú varázslótanoncokként kotyvaszthatunk elixírt vizsgafeladatként.
  • Jekyll vs Hyde - Az ismert regényt feldolgozó kétfős, ütésvivős játékban az egyik játékos Dr. Jekyll szerepébe bújik, aki próbál ellenállni az ellenfele által alakított Mr. Hyde-nak.
  • Massive Darkness 2: A pokol kapuja - Fantasy játék, amiben a Fényhozók és a Sötétség erői csapnak össze - a játékosok az előbbiek oldalán állva, kooperatívan harcolhatnak utóbbi fenyegetései ellen.
  • Húzd a vonalat - Partijáték, amiben a kétfős csapatok nem felváltva követik egymást, a rajzolók egyszerre próbálhatják meg a társuk által mutogatott, elmakogott, lerajzolt dolgok ikonjait megtalálni táblájukon, összekötni őket, és ezzel rájönni, milyen formát rejt az előttük lévő tábla.

Teljes 2022-es lista itt.

Piatnik

Amit a Piatnik idén jelentett be, azt már ki is adta, méghozzá:

  • Snack Attack - Családi kártyás reakciójáték, amiben ha összegyűlik 4 egyforma nagy kártya, egy - viszonylag ártalmatlan - villával kell minikártyákat az asztal közepéről szerezni.
  • Savannah Park - Egyszerű játék 1-4 fő részére a legendás Wolfgang Kramertől és Michael Kieslingtől, melyben a játékosok afrikai parkokat építenek, optimalizálnak, népesítenek be.
  • Vigyáz(z) 6! Junior - A Vigyáz(z) 6 gyerekeknek szóló, egyszerűsített változata, marhakártyákat kell benne gyűjtögetni ügyesen.

Compaya

A kisebb kiadók is szolgálnak néhány újdonsággal - a Compaya például folytatásokkal:

  • Clinic Rush (Rush M.D.) - A részben magyar vonatkozású (Turczi Dávid miatt), a Kitchen Rush-hoz hasonló játékmenetet kínáló társasjátékban kooperatívan kell egy klinikát menedzselni, miközben természetesen nagyon szorít az idő.
  • Doppelt So Clever és Clever Hoch Drei - Magyar nyelven jön a Ganz Schön Clever mindkét folytatása. A kockadobós-rajzolós mechanikát különböző újításokkal kavarják fel.

Vagabund

A CLAIM-et, az Arborétumot és a CHACHAPOYA-t is szállító Vagabund jelezte, hogy kapható lesz náluk 2023-ban az Unsettled, de már az idei évre is hoznak ezt-azt, az alábbiakat magyarul:

  • Virágvarázs (Floriferous) - Virágrajongóknak kötelező, pihentető darab, amiben virágokat gyűjtögethetünk és kertünket csodálhatjuk.
  • Acélmágnás (Furnace) - A XIX. századi ipari forradalom idején kell feltörekvő nagyvállalatokat építenünk és gyűjtögetnünk más cégek beolvasztásával, nyersanyagok kitermelésével és feldolgozásával.

Melyiket várjátok ezek közül?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)