Hirdetés

Ritkán akarunk valamit annyira, mint ezt a LEGO Atari 2600-at

|

A LEGO az Atari 2600 megjelenésének 45. évfordulója alkalmából dobja piacra a konzol mását.

Hirdetés

Nem ez az első konzol, amit a LEGO újraalkotott: a korábban megjelent, tévével együtt érkező Nintendo Entertainment System minden elemében fantasztikus volt, még úgy is imádtuk, hogy játékok futtatására nem képes, elég, hogy a polcon jól mutat.

Játszani az Atari 2600-zal sem fogunk tudni, legalábbis nem úgy, ahogy a 45 éve megjelent, eredeti konzollal.

Hirdetés

Az augusztus 1-jén megjelenő Atari 2600 (10306) szett egészen lenyűgöző és meglepően részletes, a 91 990 Ft-os ára láttán ezt különösen értékeljük. A 2532 építőelemből álló készletnek része az alapgép (amit nem az 1977-es első, hanem az 1980-as átdolgozott dizájnról mintáztak), egy az eredetihez hűen viselkedő viselkedő joystick, illetve egy kazettartartó is, amibe az Asteroids, a Centipede és az Adventure kazettáját tehetjük bele. Jár még három dioráma is, amiket az említett játékok ihlettek.

A gép előlapja levehető, alatta egy korabeli szobát láthatunk egy minifigurával. Az alábbi galériában több képet is láthattok róla.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)