Hirdetés

2022 legrosszabb játékai és legnagyobb csalódásai

|

Amellett, hogy számos kiváló újdonsággal szórakoztathattuk magunkat idén, a vártnál gyengébben sikerült játékokból is jutott az idei évre.

Hirdetés

Az év végén általában szeretünk csak a szépre emlékezni, de azt már mindenki tudja, hogy az Elden Ring, a God of War: Ragnarök és a Horizon Forbidden West kihagyhatatlanok, a The Witcher 3-at érdemes csak azért újrajátszani, mert a legutóbbi frissítés után szebb, mint valaha, illetve hogy idén is voltak olyan, kisebb figyelmet kapó címek, amiknek most, az év végén, amikor téli álmát alussza a játékipar, mindenképp érdemes adni egy esélyt.

Érdekes ugyanakkor számot vetni azzal is, hogy mennyi csalódás ért minket 2022 folyamán, mennyi olyan játék volt, ami a trailerek és ígéretek alapján sokkal jobbnak tűnt, mint végül lett, mennyi elbaltázott döntést hoztak a fejlesztők és kiadók, és örülni inkább annak, milyen sokat spóroltunk meg ezek kihagyásával. Abba most nem megyünk bele, milyen kellemetlenségeket okozott az E3 hiánya, és a The Last of Us Part I sem érdemli meg, hogy pusztán a magas ára miatt belerúgjunk egyet, de így is volt miből válogatni.

Hirdetés

Tom Clancy's Rainbow Six Extraction

Valószínűleg kevesen emlékeztek rá, de megjelent egy új Rainbow Six játék, a továbbra is rendkívül sikeres Rainbow Six: Siege alapjaira építkező Extraction, ami ugyan egy megfelelő csapattal tudott szórakoztató lenni, de mély nyomot senkiben nem hagyott. A Siege mechanikáinak átvétele nem volt rossz ötlet, de az összképet nézve a játék semmi egyediséget nem rejtett magában, ugyanolyan volt, mint bármelyik szörnyes kooperatív shooter, amiből a játékosok kaptak már eleget az elmúlt években, és hiába indult jól (hárommillióan próbálták ki megjelenése hetében, részben a Game Passnak köszönhetően), hamar elfelejtődött, ahogy a műfajba tartozó alkotások általában. Szerencsére a Siege még itt van nekünk, és várjuk a következő, igazi, a Vegas élményét hozó Rainbow Sixet is.

CrossfireX

Valószínűleg ügyet sem vetettünk volna a CrossfireX-re, ha nem a Remedy Entertainment készíti az egyjátékos módját - az Alan Wake, a Quantum Break és a Control játékok készítői felé azért okkal támasztunk nagy elvárásokat. A részben a CS:GO-t idéző játék azonban minden elemében szörnyű lett, a történet mellett a lövöldözés élménye is csalódáskeltő volt, és még a Smilegate által összerakott, egy Kínában 2007 óta működő játékra épülő multis komponense is iszonyú elavult volt. Frissítgetik ugyan, de kíméljétek meg magatokat a csalódástól, keressetek valami mást helyette.

Babylon's Fall

A Babylon's Fall lehetett volna jó, már csak azért is, mert a tapasztalt PlatinumGames csinálta, akiknek némileg ironikus módon az év egyik legjobb újdonságát, a Bayonetta 3-at is köszönhetjük, illetve ők hozták el nekünk a szintén fantasztikus Nier: Automatát is. Tudják, hogy kell élvezetes kaszabolós játékot csinálni, többször bizonyították ezt a múltban: itt viszont valami nagyon félrement. Ez a játék ronda volt, önismétlő, zavaros, és olyannyira nem keltette fel a játékosok érdeklődését, hogy a Steamen az egyszerre játszók száma mindössze a megjelenés környékén lépte át az 1000-et. Bár a kiadója eleinte azt ígérte, mindent helyrehoz és izgalmas tartalmakkal tölti majd fel, fél évvel később inkább úgy döntött, 2023 februárjában leállítja a szervereket. Jobb ez így mindenkinek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Diablo Immortal

Vegyes érzésekkel raktuk fel a listára a Blizzard játékát, mert nehéz eldönteni, csalódást keltett-e valójában a Diablo Immortal. Az nem kérdés, hogy a PC-s változatot kár volt kiadni, hiszen ez egy ízig-vérig mobiljáték - annak viszont kiemelkedően jó, remekül vette át a NetEase a Diablo-játékok alapelemeit, szórakoztató volt a harc, lenyűgöző a látvány. Ellenben a történet hagyott kívánnivalót, és hát ott van a borzalmas mikrotranzakciós rendszer, ami néhány óra után egészen idegesítővé válik. Lehetett volna jobb, élvezetesebb, de ne feledjük: így is eszméletlen mennyiségű pénzt hoz a Blizzardnak, tehát sokaknak pont megfelel az élmény, aki pedig valami normális játékra vágyik, nem egy lehúzós pénztemetőre, fél év múlva egyébként is megkapja a Diablo IV-et. Nem jó tehát az Immortal, lehetett volna sokkal jobb is, de olyan közel van már a teljes értékű folytatás, hogy ez nem is számít igazán.

Blade Runner: Enhanced Edition

Ezt igazából csak érdekességként tettük fel a listára; nem rázta meg a világot, hogy nem lett jó a Blade Runner remastere, de akkor is megdöbbentő, hogy még egy ilyen játékfejlesztői mértékkel egyszerűnek tűnő feladatot is úgy el lehet szúrni, ahogy az a Nightdive-nak sikerült. A csapatnak a forráskód nélkül kellett dolgoznia, visszafejtenie az eredeti játékot, ami biztosan okozott nehézségeket, de nem magyarázza, miért lett borzalmas a látvány, miért nem ellenőrizték, hogy egyáltalán játszható, élvezhető maradt-e a játék a változtatásokat követően. Még új bugokat is sikerült beleszőni, és ami a legszörnyűbb volt, az eredeti változatot eleinte elérhetetlenné tették, és utána is - enyhítve a károkat - csak az játszhatott vele, aki az újat is beszerezte. A hibák egy részét egy júliusi frissítéssel orvosolták, azóta nem történt érdemi változás.

Saints Row

Bejelentése óta hunyorogva néztünk a Saints Row-ra, nem voltunk biztosak benne, hogy a rebootolás, abban a formában, ahogy azt a Volition elképzelte, tényleg használ-e a régóta pihenő szériának. Amikor külön videóban részletezték hosszú-hosszú perceken át, hogy mennyi testreszabási lehetőség áll majd a játékosok rendelkezésére, de a játékmenetet nem akarták annyira taglalni, már kezdtünk aggódni. Mint kiderült, nem alaptalanul: a 2022-es Saints Row egy borzalmasan jellegtelen, technikai hibákkal teli, elavult, rövid játék lett, amiből kiöltek egy csomó fontos elemet. A fejlesztőcsapatot birtokló Embracer Group fejese szerint pénzügyileg a vártnak megfelelően teljesített, de hozzátette, látja a rajongók csalódottságát, majd nem sokkal később beolvasztották a Volitiont a Gearboxba, hogy a srácok egy tapasztalt menedzseri gárda alatt dolgozhassanak tovább. Itt tennénk hozzá halkan, hogy egy Gearbox-játék is helyet kapott a listánkon.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)