Hirdetés

A Palworld több, mint amit sok Pokémon-rajongó eddig kapott – ugyanakkor végtelenül kevés is

|

Kis túlzással jelenleg a fél világ a palokat kajtatja a Palworldben, de tényleg megéri belevetni magunkat az early access kalandba?

Hirdetés

Kevesebb mint hat nap alatt több mint 8 millió példány talált gazdára a Streamen a Palworldből, a Pocket Pair játéka ráadásul Xbox Series X-en is elérhető, sőt a Game Pass kínálatába is bekerült, szóval a tényleges játékosszám még ennél is jóval magasabb. Egyértelmű tehát, hogy a tömeg masszívan ráfüggött a Pokémon franchise-ra erősen hajazó, és más címekből is nagy elánnal játékelemeket kölcsönző Palworldre, amibe természetesen én is alaposan belekóstoltam. Több nap palterelgetés után pedig azt kell mondanom, az alapkoncepció tényleg működik, és szuper jó lenne esetleg a jövőben kapni egy ehhez hasonló Pokémon-játékot is (lőfegyverek nélkül, de erre később kitérek majd), mivel tényleg tud olyat nyújtani a Palworld, amire régóta ki vannak már éhezve a zsebszörnyek rajongói - vagy legalábbis egy részük biztosan. 

Mindezekkel együtt viszont a kivitelezés annyira olcsó, és sok helyen olyannyira bazári, hogy lehetetlen lenne szó nélkül elmenni ezek mellett. Szinte semennyi erőfeszítés sem látszik a Pocket Pair munkáján, a Palworld pedig vészesen korán ki tud üresedni, legyen bármennyire is addiktív az első órákban. 

Hirdetés

Wishes pokémonok

Nyilván mindenki erről beszél, szóval nem lehet kerülgetni a szobában a közmondásos elefántot, igen, a Palworld begyűjthető kicsiny lényei, az úgynevezett palok pofátlanul le lettek másolva a Pokémon széria legnépszerűbb lényeiről. Persze mindnél megfigyelhető minimális változtatás, más a színűk, kicsit más formájú a fülük, farkuk, akadnak itt eltérések, de akinek van két jó szeme, világosan látja, mi a helyzet. A hasonlóságok pedig nem állnak meg a világot benépesítő (oké, ez elég nagy költői túlzás, inkább a szabadban itt-ott felbukkanó) palok és a pokémonok közötti párhuzamnál. A lények tojásokból kelnek ki (még keltetőgép is van), ez úgyszintén világos nyúlás. Bár nem pokélabdának hívják, egy pont ugyanolyan lasztival kell elcsípni azokat a lényeket, akiknek előtte már alaposan ledaráltuk az életerejét - ismerős, ugye? Egyszerre csak megadott számú pal lehet nálunk, akiket harcba is küldhetünk (egyszerre csak egyet), hogy az oldalunkon verjék bucira fajtársaikat, vagy az emberi ellenfeleket. Óriási összecsapásokra azért nem kell számítani, gyér a repertoárunk, az ellenfelek pedig akkor is végtelenül buták, ha épp nem akadnak bele valamelyik tereptárgyba. De akkor mégis mi akkora móka a Palworldben, ha a körítés gyengécske, és egyébként technikai téren is érződik, hogy ez bizony "túl" korai hozzáférés, recseg-ropog a játék?

Nos, a megfejtés talán ott keresendő, hogy más címekből is átemeltek elemeket a fejlesztők, és gyakorlatilag egy pokémonos túlélőjátékot kalapáltak össze. Karakterünk egy szál ágyékkötőben indul el, hogy aztán később házat építsen magának, felszereléseket gyártson, beröffentse a craftrendszert mindenféle fontos gyártósorral, és aztán jön az igazi nagy csavar. A Palworld ugyanis cukinak látszik, de valójában egyáltalán nem egy aranyos játék.

Rabszolgatartás édes kis mosollyal 

A megszerzett palok a Pokémon címekben tapasztaltakhoz hasonlóan alapból egy tárolóba kerülnek, itt viszont nem csak azért kapkodhatjuk ki őket onnan, hogy velünk tartsanak a kalandjainkra, hanem dolgoztathatjuk is őket a ház körül. Minden lénynek megvannak a szakmai képzettségei, van, amelyik fát vág, más a kohót izzítja be, a főfejtőben robotol, vagy a veteményest gondozza. Ha kapnak elég élelmet és van ágy, ahol pihenhetnek (illetve később gondozzuk például az esetleges betegségeiket), akkor a kis szerencsétlenek lelkesen dolgoznak napestig. Komplett manufaktúrákat lehet kiépíteni, itt csak az rondít bele a nagy egészbe, hogy a palok egy fikarcnyit sem lettek okosabbak, sokszor nehezen találják meg az adott feladathoz vezető utat, gyakran szerencsétlenkednek. Ilyenkor pedig jöhet az esetleges büntetés is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A játék bizonyos pontjától fogva ugyanis elkezdhetjük a befogott lények feldolgozását, magyarul hentesnek állva felapríthatjuk a palokat, hogy aztán a tábortűznél ropogósra süssük a húsukat, és ezt akár meg is etethetjük a több pajtásunkkal. Igen, szó szerint kannibálokat nevelhetünk ki, ennyire bizarr tud lenni a Palworld - értelemszerűen ilyenről szó sem lehetne egy Pokémon játékban. Ahogy arról sem, hogy kedves bárányok gépfegyvert ragadjanak.

Puskával cuki erdei lényekre

Igen, nem ok nélkül látható már a borítóképen is egy óriási gépágyú, a játékba bemerültek a modern lőfegyverek, és elképzelhető, hogy ez lesz az a pont, ahol a The Pokémon Company rá tud lépni a fejlesztők lábujjára. Az egy dolog, hogy mennyire hasonlítanak egymásra a pokémonok és a palok, lehet vitatkozni azon, hogy a barna és a zöld majom mennyire egymás kopírozása, de az semmiképp sem vet jó fényt a Pokémon franchise-ra, ha a zsebszörnyekre erősen hajazó lények óriási fegyverekkel darálják egymást. És igazából ez játék közben is nagyon fura, hatalmas a kontraszt, és ki tudja dobni az embert az élményből az, ahogy az egész megjelenik. 

Nyilván bizonyos szinten ez is ízlés dolga, én bőven meglettem volna a puskák becitálása nélkül is, és valószínűleg sok anyuka is kevésbé húzta volna fel a szemöldökét, amikor megpillantja, hogy otthon mivel is játszanak a lurkók.

Hosszú még az út, de érdekes a vége?

Nyilván nem szabad elfelejteni azt, hogy egy korai hozzáférésű játékról van szó, amin még nagyon sokat lehet javítani, meg lehet tölteni rendesen tartalommal, de a Palworldnek tényleg óriásit ugrás kellene ahhoz, hogy több legyen a sok helyről összekapkodott, majd aztán gondosnak cseppet sem mondható módon összefércelt furcsa kreatúránál. Előre érdekes a koncepció, az első órákban még sodorja magával az embert az élmény, ahogy szabadon jár-kel egy olyan világban, ahol minden bokor újabb bezsákolandó szörnyecskét rejthet. De pár nap után azért erősen kiütközik, hogy ez a világ nagyrészt sivár, élettelen, unalmas, a fejlesztők pedig egészen egyszerűen nem raktak elég energiát a projektbe. 

Mit egy pillanatnyi kuriózum, a Palworld be tud találni, a Game Passnek hála ráadásul tényleg csak arra lehet biztatni mindenkit, hogy tegyen vele egy próbát, ha tetszik neki a koncepció, hiszen még extrában fizetni sem kell érte, de a végeredmény az, hogy kellő törődés nélkül a játék valószínűleg olyan gyorsan el is fog halni, ahogy felpörgött körülötte a hype. Már persze ha addig a Nintendo és a The Pokémon Company jogászai nem radírozzák le nemes egyszerűséggel a porondról. Mindeközben viszont továbbra is remek lenne egy hasonló, túlélőelemekkel felturbózott Pokémon játéka, szigorúan kannibalizmus és géppuskák nélkül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)