Hirdetés

Ezért annyira nagy baj, hogy kiszivárgott a Grand Theft Auto VI korai verziója

|

Vannak, akik még örültek is a dolognak, vagy épp azt gondolták, ez jól is jöhet a Rockstarnak. Összefoglaljuk, mi a helyzet valójában.

Hirdetés

Múlt hétvégén megtörtént az, amire minden bizonnyal senki sem számított: bemutatkozott a még készülő Grand Theft Auto VI, csak éppen nem úgy, ahogy a Rockstar Games szerette volna. Nagyszabású hacacáré helyett egy korai build különböző felvételeit nézegették világszerte a rajongók, egy hacker ugyanis hozzájutott a játék fejlesztés alatt rögzített videóihoz. Azóta már megérkezett a stúdió részéről a hivatalos közlemény, melyben sajnálatukat fejezték ki, megköszönték a támogatást, egyúttal leszögezték, semmi sem változik az eredetileg tervezett menetrendben, úgy folytatódik a fejlesztés, ahogy a hackertámadás nélkül is haladt volna a maga ütemében, és csak akkor mutatják majd be a játékot, ha az tényleg készen áll erre. 

Ebben a cikkben első körben azt járjuk körül, miért nem valószínű, hogy ez tényleg így lesz, másfelől pedig kitérünk arra, miért sokkal nagyobb probléma ez a szivárgás annál, ahogy az ember első pillanatban még gondolná, és miért hajmeresztő olyan téves megállapításokat tenni, miszerint ez remek ingyenreklám volt a csapatnak, nincs itt semmi látnivaló. 

Hirdetés

A kód nyomában

Nem csak nagyjából 90 videó került ki a netre, hanem a játék forráskódja is (hogy mi az a "forráskód", és miért fontos, itt foglaltuk össze), és ez az, amiért különösen kellemetlenül érintheti a fejlesztési folyamatokat a szivárgás ténye. Amikor egy játék elkészül, véglegesnek mondható a kód, jelentős titkosítás felel azért, hogy ne lehessen könnyedén visszajutni a forrásig, és szabadon piszkálgatni azt. Most viszont konkrétan egy még fejlesztés alatt álló játék forráskódját szerezték meg.

Nem az a legnagyobb baj, hogy ezt pénzzé akarják tenni, egy lopott forráskóddal nem igazán lehet házalni. A probléma az, hogy ha valaki most rálát a forráskód minden egyes sorára, világos neki, hogyan működnek és hatnak egymásra a részletek, azzal is tisztában lesz, hogyan találhat kiskapukat és végül a megjelenéskor hogyan barmolja szét, törje fel a kódot. 

A gyakorlatban mindez pedig könnyedén egy méretes késés indikátora is lehet, ugyanis a fejlesztőknek most elvileg annyira át kellene alakítani a kódot, hogy a kikerült verzió ne jelentsen azonnali engedélyt a bejutáshoz. A Ubisoft egyik fejlesztője szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a megjelenés egészen az évtized végéig csúszik. Reméljük persze, hogy nem lesz igaza, de az bőven benne van a pakliban, hogy többet kell várnunk a GTA VI-ra, mint amennyit a szivárgás nélkül kellett volna.

Viszlát home office

A következő gond a fejlesztőket fogja érinteni, őket viszont elég nagy mértékben. Valószínűsíthető ugyanis, hogy a vezetőség a tényleg párját ritkító hackertámadást bizonyos mértékben annak a nyakába fogja varrni, hogy a játékfejlesztésben a koronavírusjárvány kitörése óta még a korábbaknál is sokkal többen dolgoznak home office-ban, vagyis otthonról. A Bloomberg újságírója, Jason Schreier is emlékeztetett mindenkit arra, hogy ha mindenki bent, az irodában dolgozott volna, nem lenne annyi work-in-progress, vagyis épp módosítás alatt álló fájl. Sosem erősítették meg pontosan, de több forrás szerint a The Last of Us Part II kiszivárgott anyagai, így játékkal kapcsolatos kulcsfontosságú spoilerek napvilágra kerülése is hackertámadásnak volt köszönhető, és ebben az esetben is az otthonról végzett munka lehetett a ludas.

De miért baj, ha mindenkit visszaparancsolnak az irodákba? Nos, azért, mert a játékfejlesztés alapvetően is egy meglehetősen stresszes munka, ahol továbbra is dívik a crunch culture, vagyis a brutális túlórákkal megnehezített erőltetett menet. Ezt egy fokkal könnyebbé tehette, ha legalább otthonról végezhette az ember a munkáját. Könnyen lehet, hogy ez most megváltozik.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Oda a varázs

És most egy szép ívvel kanyarodjunk rá arra, miért baj nekünk, játékosoknak a szivárgás ténye, és az, hogy láttuk, amit láttunk. Nos, első körben azért, mert ugrott a meglepetés. Nem csak a játék fejlesztése zajlik gőzerővel hét lakat alatt, hanem közben a marketinges és PR csapat is ezerrel agyalt azon, hol, hogyan és milyen formában mutassák be a játékot, milyen legyen az első előzetes, és mire futtassák ki azokat a nagy pillanatokat, mikor otthon, a monitorok, tévék és telefonképernyők előtt játékosok millió kiáltanak fel, mikor először meglátják az új szereplőket, vagy épp leesik nekik az, hol és mikor játszódik a Grand Theft Auto VI. A szivárgás az összes ilyen katartikus pillanatot kicsavarta a kezünkből, és sosem fogjuk már őket visszakapni. 

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 2020-as évek legjobban várt videojátékáról van szó, ami a becslések szerint megjelenésekor egyből 3,5 milliárd dolláros bevételt fog termelni, ezt követően pedig évente tovább 2 milliárd dollárt. Egy ekkora aranytojást tojó tyúknál ugye senki sem gondolta, hogy nincs előre gondosan megtervezve a bejelentés minden kis apró mozzanata? Most indulhat az újratervezés, de az biztos, hogy már semmi sem lesz olyan, mintha a megfelelő helyen és időben láttuk volna először a GTA VI-ot.

Ha láttad a szarvasmarhát, az még nem a kész hamburger

Jó, jó, kaptunk az arcunkba egy alaposan megpakolt puttonnyi spoilert, de azért nem dőlt össze a világ, és mindenki helyén kezeli a dolgot, nemdebár? A helyzet az, hogy egyáltalán nem, és ezért rizikós dolog még előre tervezett módon is korai verziókat mutogatni az átlagfelhasználónak, ilyen több éves, kezdetleges buildet pedig egyenesen tilos. A játékfejlesztés nem egy lineáris úton halad, nem A pontból jut el egyenesen B-be. Sok remeknek látszó terv, kiváló ötlet hullik el útközben, ugyanis vagy nem fér bele a teljes kidolgozás a fejlesztési időbe, vagy csak úgy döntenek az illetékesek, hogy nem lehet vagy nem érdemes megvalósítani az adott dolgot, mert összeakad más játékmechanikákkal, felborítja a balanszot vagy csak simán nem illik az összképbe. Ha mindez nem a szemünk előtt történik, akkor nincs semmi gond, hiszen amiről sosem tudtunk, annak nem is fáj az elvesztése. De ha láttunk valamit, és a kész verzióban az már nincs benne, vagy esetleg nem úgy van benne, hamar felmegy az emberekben a pumpa. Elég csak a 2018-as Spider-Man játékra gondolni, mely kapcsán sokan egy pocsolya miatt kaptak agyvérzést, ami ráadásul teljesen más okból nézett ki másképp, mint amire néhányan gondoltak.

A játékfejlesztés nem az a műfaj, ami ilyen téren transzparenciát követel, hiába csapkodja olykor a hangos kisebbség az asztalt ezt követelve. Ha elfogadjuk, hogy a videojáték művészi produktum, és miért ne tennénk ezt, akkor abba is törődjünk bele, hogy a festőtől sem követeljük a vázlatrajzokat, kedvenc zenekarunknak sem az orrunk előtt kell megírni az új nótákat, és a filmek forgatását sem követjük végig az olvasópróbáktól a zöldvásznak és LED-falak előtt előadott jelenetsorokig. Más kérdés, ha valami már kész van, utólag lehet persze mutogatni ilyen kulisszatitkokat, de az teljesen más tészta. 

Végezetül itt van még a keserű pirula, azon rajongók kérdésköre, akik úgy, ahogy van, teljesen félreértelmezik a látottakat. Ők azok, akik párnákat sírnak tele vagy billentyűzeteket törnek apró darabokra, mikor a világszőttes digitális hasábjaira klimpírozzák mondanivalójukat, miszerint a GTA VI borzalmasas néz ki. Teljesen elfelejtik, hogy egy többéves, korai buildről van szó, aminek nem az a célja, hogy teljes, végleges pompájában mutogassa a játékot, csak egy belső használatra szánt verzió, melyben az animációkat vagy épp más részmechanikákat tesztelgettek a fejlesztők. Hiába tévednek, hiába nem látják át a helyzetet, ők bizony most nagyot csalódnak, és ez, tetszik vagy sem, valószínűleg bele fog rondítani az élményükbe akkor is, mikor a kész terméket indítják majd el otthon. 

Külön megmosolyogtató egyébként annak a flótásnak az esete, aki magát bennfentesnek beállítva azt ecsetelte a Twitteren, hogy a videojátékoknak először a grafikája készül el, utána jön minden egyéb, szóval amit most láttunk, az nagyjából egyenlő is a végleges játékkal. Erre a finoman fogalmazva is nettó baromságra reagálva a napokban nem kevés fejlesztőcsapat osztotta meg saját játékainak korai verzióit képes vagy videós formában, hogy lássuk, mennyire messze áll az említett kinyilatkoztatás a valóságtól. 

És talán ez utóbbi a legfontosabb tényező jelenleg, illetve vele kapcsolatosan az, hogy próbáljuk meg minél több kis pajtásunk fejébe vésni, mit látott, és mennyit fog még változni ez a játék, mire egyszer tényleg bemutatják, pláne mire valóban megjelenik. Nem elég, ha fejlesztők nevetnek azokon a tweeteken, amitől a játékipart minimális ismerők azonnal leteszik a hajukat. A lehető legtöbbek számára világossá kell tenni a dolgot. És ebben ti is rengeteget segíthettek. 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)