Úgy fest, manapság két út van: az incel férfiöltözős röfögés, vagy a minden másképp gondolkodót gyűlölő harcos műliberalizmus (ugye ezt szokták libsizni, teljesen ostoba hozzáállással), ráadásul külön elszomorító, hogy erről játékok kapcsán kell beszélnünk. De kell beszélnünk, mert a közbeszéd része lett, a gaming már nem szubkultúra, amely összehozza a különféle embereket, hanem olyan mainstream jelenség, ami cipeli a hátán akaratlanul is a közösségi média hullámain lovagló odamondókat, lepontozókat, sértett virágszálakat, akik új játszóteret kaptak frusztrációik levezetéséhez.
Naívan azt gondolhatnánk, hogy a Resident Evil 4 remake kapcsán arról érdemes beszélni, milyen élmény játszani vele (ezt meg is próbáltam egy tesztben leírni nektek), vagy esetleg nyerő taktikákat vesézhetünk ki (ezt mazur kolléga próbálta meg ebben a cikkben), és persze lehet lamentálni azon, hogy jót tettek-e a változtatások, mennyire bugos a PC-s port, milyen elemein lehetne javítani a játékmenetnek, mennyire jó Ada Wong új hangja, bár semmiképpen sem abban a hangnemben, ahogy ezt páran megengedték maguknak.
Ezek főként szakmai kérdések, persze itt is sok szempont egyéni ízlés kérdése, talán a legobjektívebben a technikai teljesítményt lehet mérlegelni, a többinél már személyes preferenciák is befolyásolhatják a párbeszédet. Ez nem is gond, amíg tisztában vagyunk azzal, hogy véleményt mondunk. Ami jellegéből adódóan nem tényszerű, legjobb esetben érvekkel alátámasztott látásmód, amiből több van, és a világot pont az teszi izgalmassá, érdekessé, hogy sokféle létezik.
Aki azt gondolja, hogy pusztán meggyőződése okán többet ér a többi embernél, az a legveszélyesebb hülye, láthatóan ennek reneszánszát éljük éppen, és ennek köszönhető, hogy az érdekes beszélgetések kis takaros kuckóját a kinyilatkoztatások és gyűlöletcunamik tengere mosta el.
A Resident Evil 4 remake igen lehangoló közösségi Metacritic pontszáma mögött egészen vad érveket és véleményeket talál az ember, kissé review-bombing kinézete van a dolognak. Sokszor a közönség panasza persze teljesen érthető, ha nem elégedett a játék technikai teljesítményével, bugokat talál, nem tetszik neki a stílus, az irányítás, a történet, vagy a remake változásai, de amikor az ember belefut a cenzúrát kiáltó felhasználóba, aki nagyrészt azon problémázik, hogy Ashley Graham szexualizált ábrázolásából jelentősen visszavettek (és már nem lehet ügyesen belesni a szoknyája alá bizonyos szögekből), és szerinte ez alapjaiban teszi tönkre a játékélményt, ott nehéz értelmesen reagálni. De nézzétek meg a listát ide kattintva, tanulságos.
A játékipar értelemszerűen változik. Ahogy régen - egyébként szerintem szintén nagyon leegyszerűsített - sztereotípiákra építő célcsoportmeghatározással próbálták eladni a játékokat (értsd: csöcsökkel és erőszakkal lőttek a fiatal férfiakra, mert ők ugyebár a gémerek, csajt amúgy sem látnak 3D-ben, max szemüveggel), úgy most sokkal vegyesebb demográfiai eloszlásban próbálnak minél szélesebb réteget elérni. Ez üzlet, nem kultúrmisszó, de talán nem olyan nagy baj, ha minket sem néznek totál egyszerű, poligon idomokra gerjedő hímhordának, és a nőket sem szexuális tárgyként képesek csak ábrázolni. Saját magunk szegénységi bizonyítványa, ha pusztán csak klasszikus cenzúrát látunk ebben a törekvésben, egy akció-horror játék ugyanis nem ettől lesz jobb, vagy rosszabb, ez pusztán egyetlen eleme annak a csomagnak, amit újragondolt a Capcom a remake során, és talán tényleg van pozitív hatása is a fiatalokra nézve, akik már nem a klasszikus megmentésre váró királylány és fehér lovon érkező hős lovag álomképekre alapozva építik fel saját énképüket.
Ennél még messzebb is tud menni az az ember, aki kizárólag csak azt nézi, hogy van-e woke elem egy játékban, mert ő már képtelen boldogságot találni a kikapcsolódásban, ha igen (egyébként a woke szó helyes értelmezéséről itt írtunk):
Just a brutally sad way to live your life pic.twitter.com/QMDDMwMv9o
— Ian Boudreau (@iboudreau) April 2, 2023
De mielőtt bárki azzal vádolna, hogy csak az egyik szélsőséget köpködöm itt, megvetéssel citálnám elő a Days Gone esetét, ahol maga a gamer média kötött bele abba, hogy egy fehér férfi a motoron olyan sablonos, szexista ábrázolás, ami ellen küzdeni kell, miközben Deacon története - ha hajlandó végigjátszani az ember - erősen feminista fordulatot vesz, de felemlegethetném a Stray kapcsán felhozott "sértő sztereotípiák" esetét is, miszerint a robotok ázsiai kultúremlékezete túlságosan rasszista, ezek is olyan kreált problémák, amelyeknél a hiba talán inkább a felhasználóban van. De persze ez csak az én véleményem.
Felháborodni és megsértődni dolgokon nem lehet jobb szórakozás, mint játszani, de olyan, mintha mégis sokan inkább ezt a hobbit választanák újra és újra, teljesen mindegy, hogy milyen eszmék vagy vezérelvek szerint. Megnehezítik azok dolgát, akik szeretnének érdekes párbeszédeket folytatni a játékokról, azok hatásairól, vagy akár csak az ipar helyzetéről, problémáiról, kihívásairól. Az ideológiai alapon adott 10-es és nullás pontszámok világában már tudatosan emlékeztetnünk kell magunkat, hogy az 5-ös nem szégyen, és van középút is. Legalábbis nagyon remélem.