Hirdetés

Hogyan lesz egy punnyadó gamerből futóbolond?

|

Amikor már csak fél szemmel mersz ránézni a vízparti fürdőgatyás képekre, és egy szimpla cipőkötés is megterhető, akkor tenni kell valamit. RG kolléga visszatért, hogy megossza veletek történetét.

Hirdetés

Hiába a nyolc évnyi sport, a napi szintű mátrai bringázások a főiskolán, be kell valljam, amint bekerültem a megélhetésüket munkával kereső tömegek halmazába és autó került a seggem alá, még a kukát is azzal vittem ki a ház elé. Arra természetesen rendkívül ügyeltem, hogy még akkor is maximum megszaporázzam a lépteim, ha kergetnek, nem is beszélve egyéb testmozgási formákról. Amíg nem voltak gyerekek, rengeteget játszottam, de még utána is hamarabb ültem le a gép elé, minthogy kimentem volna akár csak sétálni is.

Ezt a fajta lustaságot a testem természetesen nem hagyta szó nélkül, és úgy volt vele, hogy ha én nem mozgok, akkor majd ő fog. Ezen gondolat mentén megkereste a BMI indexemet és elindult normálból a túlsúly felé, hogy aztán valamivel az "I. fokú elhízás" feliratú ajtó előtt megálljon. Eközben csinos úszógumim lett, megismerkedtem a toka fogalmával, és 3 évvel ezelőtt oxigénsátor alkalmazást kerestem a telefonomon egy 12 kilométeres tátrai túra első 300 métere után. Itt fogalmazódott meg bennem először úgy igazán, hogy 177 centivel nem jó 90+ kilósnak lenni, ezért elkezdtem… főzni.

Hirdetés

Már az is segít, ha nem eszel meg mindent

Elhagytam a péksütiket, megtanultam ezerféle módon elkészíteni a csirkemellet, és szinte szó szerint minden nap csakis azt ettem, kivéve a hétvégéket, akkor a családi ebédet fogyasztottam, viszont csak módjával. Ennek az lett az eredménye, hogy 9 hónappal később a testsúlyom hetessel kezdődött, és hónapokon át stabilan 79-81 között mozgott úgy, hogy egy métert nem futottam, egy súlyzót meg nem fogtam, semmit nem sportoltam. Az, hogy sikerült ennyit fogyni túlzott erőlködés nélkül, elégedetté tett, úgy éreztem, végre megint jöhetnek a vízparti képek, félmeztelen lézengések, és valóban így is volt.

"Fussatok, bolondok!"

Gandalf elhíresült mondatát teljes tudatommal képes voltam befogadni, és eszembe nem jutott továbbra sem, hogy felhúzzam a nyúlcipőt. De ugorjunk szűk másfél évet, amikor is elég drámai fordulat történt az életemben, és egy olyan helyzetben találtam magam, amiben már nem űzhettem azt a tevékenységet, ami korábban biztosította a hétköznapok utáni feltöltődést. Kialakult bennem egy hiányérzet, egyfajta üresség, ami arról szólt, hogy nincs miben fejlődni, nincs miben próbára tenni magam, vagy bármiféle teljesítményt lerakni az asztalra. És ekkor, egy szép napfényes keddi délután (de az is lehet, hogy péntek, már nem emlékszem), a semmiből szembe jött velem a canicross, ami nem más mint a "kutyás futás".

Nem kell nagy dologra gondolni, fogja az ember a négylábút, és elmennek futni. Kinéztem az üvegajtón át a teraszra, ahol a 1,5 éves, Popcorn nevű kutyánk hevert szinte 2D-ben kinyúlva, és azt mondtam félhangosan: "ez lesz az". Videókat néztem, kicsit jobban utána olvastam, és kiszúrtam egy 6 héttel későbbi, kiskunfélegyházi (Szegeden lakunk, oda közel van) rendezvényt, ami az I. Kiskun Kutyás Terepfutó Verseny névre hallgatott. Utána fogtuk magunkat, és az embereknek tervezett "első 5 kilométerem" program alapján nekiláttunk edzeni. Kiderült, Popcorn kiválóan alkalmas arra, hogy fusson előttem, sőt, viszonylag gyorsan kialakult benne az is, hogy húzzon. Baj csak akkor volt, amikor macskát látott, mert olyankor vállból tépte ki a pórázt tartó kart. 

Tömegben jobb

Csakhogy kutyás verseny, ha van is, jellemzően nagyon messze tőlünk, egyéb futamokon pedig nem igazán szeretik az ebeket a rendezők, viszont a mozgásra sikerült egész jól rákattanni, úgyhogy nekiláttam egyedül versenyekre járni. És nálam szerintem ez a futóbolonddá válás kulcs, de nem azért, mert reális esélyem lenne bármiféle, mások által is számon tartható eredményt elérni, hanem azért, mert rendkívül megfogott a verseny hangulata. Olyan pluszt ad, amit egy sima hétköznapi 7-8 kilométeren semmi más. Van egy üteme, egy lüktetése, egy jó értelemben vett hergelése annak, ahogy megérkezel, átveszed a rajtcsomagot, felrögzíted a rajtszámot, végigcsinálod a többiekkel a bemelegítést, közben szólnak a jó kis pörgetős zenék, beszél a szpíker, felteszik a kezüket, akik életük első 10 kilométerét futják, és így tovább.

Hiába vagy egyedül, mégis tudod, itt most mindenki ugyanazért jött el, és szavak nélkül is azt érzed, kötelék fűz ahhoz a sok száz, vagy éppen ezer emberhez, akikkel együtt fogsz futni. Ha odahaza 3 kilométernél úgy érzed, valamiért kőből van a vádlid, és ez csak az ötödiknél szűnik meg, itt ilyesmiről szó sincs.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy tulajdonképpen a versenyhangulat önmagában egyfajta doppingszer, mint ahogyan varázsa van egy teltházas Sting koncertnek.

Egy versenyen azt érzi az ember, hogy végre meg tudja mutatni, mire is készült az elmúlt hetekben, hónapokban, és míg egy évvel ezelőtt el sem tudtad képzelni, hogy lehet lefutni akár csak 6-7 kilométert is, életed második 10 kilométeres versenyén még finiselni is képes vagy. Valaki, aki egykor nagyon fontos személy volt az életemben egy rövid időre, úgy fogalmazott, a "futás a legjobb pszichológus", és bár gondolom, ő is mástól hallotta, az állítás teljesen igaz. Minden olyan alkalom, amikor átlépjük a határainkat, boldoggá és elégedetté tesz. Míg két évvel ezelőtt egy 5 kilométerbe már a felénél belegyalogoltam, mostanra képes lettem 10 kilométert bőven 6 perc alatti átlaggal lefutni, a leghosszabb távom pedig 15 km volt, bár ebben a végén már akadt sétálás is.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

És az a tény, hogy most, a 44. életévem kapujában erre képes vagyok, illetve mellé időjárástól függően havi 400-600 kilométert kerékpározom, bevallom, büszke vagyok. Kérlek, ne melldöngetésnek vegyétek, sokkal inkább egy olyasfajta baráti sugalmazásnak, hogy igenis van értelme felkelni a fotelből, felkelni a gép elől, és azt mondani: fussunk!

Tessék megnézni, kik indulnak egy versenyen; az egészen pici gyerekektől kezdve a már régen nyugdíjba vonult házaspárok, akik bár szinte gyalogolnak, de mégis ott vannak, és egymást segítve, biztatva róják a kilométereket. Akadnak olyanok is, akik komoly túlsúllyal küzdenek, de mégis tesznek magukért annyit, hogy rajthoz állnak. Igen, valószínűleg bele fognak gyalogolni, és talán közülük néhányan minden kilométeren meghalnak kicsit, de hé, ott vannak, és futnak! És futottak hozzájuk hasonlóak akkor is, amikor én a 92 kilómmal éppen arra fogtam, hogy nem csinálok semmit, mert mindig későn érek haza a munkából.

Nem mindig könnyű

Tudom, olykor rohadt nehéz azt mondani egy hajtós nap után, hogy na, vegyük fel a csukát, indítsuk el az okosórát, és kezdjünk neki, de van értelme megtenni. Az első 10 kilométerem a II. Vadkerti-tó Futóverseny volt 2020. július 11-én, amivel a másnapi születésnapomra leptem meg magam. Már reggel nyolckor közel 30 °C volt, de minket 10-kor indítottak. Addigra aki csak tehette, vagy a tóban lubickolt, vagy az árnyékban heverészett, de persze a hülyék inkább ilyenkor is futnak, főleg úgy, hogy az útvonal 70 százaléka ráadásul homok volt. Valahol 9 km környékén azt éreztem, mindkét cipőm talpa leszakadt, de aztán kiderült, pusztán csak már nem vagyok képes kellően emelni a lábaimat. Egy merő kínszenvedés volt az egész a felétől kezdve, de amint beértem a célba, és visszatért a látásom, elöntött az a fajta eufórikus, diadalittas érzés, ami minden egyes verseny után megrohanja az embert. Bizonyítottam… újra. Igen, csak magamnak, de az éppen elég.

Kocafutó okosságaim

Arról, hogy miként állj neki a futásnak, ha eddig nem sok közöd volt hozzá, számtalan - nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb - ember írt cikket, de van néhány apróság, amivel szeretnék segíteni ahhoz, hogy elkezdd.

Először is, futni bárhol és bármikor lehet, csak akarat kell hozzá. Másodszor: a legolcsóbb, futásra tervezett cipő is sokkal jobb, mint a levitézlett tornacsukád. Harmadszor: egyéni igény kérdése, hogy zenével a füledben, vagy a saját zihálásod hallgatva tudsz jobban futni. Negyedszer: időbe fog telni, de meg fogod találni azt a be-ki légzési "tematikát", ami neked a legjobb. Nálam például a három-lépés-be, három-lépés-ki az, ami bevált. Ezzel nem kezd szúrni az oldalam, és tudom tartani a tempót is.

Ötödször: Először csak cipőd legyen, egyéb cuccokat ráérsz venni akkor, amikor már úgy érzed, megtaláltad a futásban azt, amit keresel. Hatodszor: kísérletezd ki, hogyan tudod a legjobb teljesítményt hozni étkezés tekintetében. Nekem például sokkal jobban megy a futás akkor, ha nem eszek semmit előtte, míg van, aki képtelen normálisan produkálni éhgyomorral. Végezetül: egyedül futni nehéz, kell hozzá egyfajta fanatizmus, de mégis megy sokaknak (nekem is). Ugyanakkor társsal tenni mindezt sokkal jobb. Szerencsére FB-on elég sok futócsoport van, így simán találhatsz magadnak te is egyet a saját településeden, és idővel lehetnek állandó társaid.

Fotók: ProgRun Kft és saját

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)