Hirdetés

Megtippeltük az idei év nagy sikereit és bukásait, de mennyire lett igazunk?

|

Az év elején összeszedtünk 5 játékot, amiről úgy gondoltuk, sikeres lesz, és még 5-öt, amiről azt tippeltük, elbukik. Most lássuk, mennyire jött be a jóslat

Hirdetés

A játékiparban soha semmi nem biztos, csak az évenkénti Call of Duty meg FIFA, illetve ezek óriási pénzügyi sikere garantált (függetlenül attól, hogy a kritikusok vagy a fórumozók mit mondanak róla az interneten). Nem tudhatjuk, mi fog csúszni, vagy épp mi az, ami teljesen jól néz ki megjelenés előtt, aztán erősen félkészen, hibákkal tele kerül piacra végül - halasztásokra és csalódásokra is volt példa idén.

Azért mi a móka kedvéért márciusban arra vállalkoztunk, hogy kiemelünk 5 várható újdonságot, amitől nem számítottunk sok jóra, és még 5-öt, amiről úgy gondoltuk váratlan mértékű sikert arat. Önmagában érdekes, hogy abból az ötből, aminél bukást tippeltünk, hármat (Gotham Knights, Dying Light 2, Ghostwire: Tokyo) el is halasztottak 2022-re - reméljük, ez mindhárom esetben a játékok javára válik. Egyébként a DL2 miatt már nem is aggódunk annyira. Na de most nézzük, hogy teljesítettek azok, amik tényleg megjelentek.

Hirdetés

Outriders

Ha a játék címét olvasva belőletek is kitört egy "jaj, tényleg, az Outriders!", ne aggódjatok, nem vagytok egyedül. A People Can Fly játéka február végén, amikor az ingyenes demója megjelent, nagy hullámokat gerjesztett, és sokan kipróbálták április 1-jén is, részben annak köszönhetően, hogy bekerült az Xbox Game Passbe. A kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott: konzolos számokat nem tudunk, de a SteamCharts mérései szerint májusra 80%-kal zuhant az egyszerre aktív játékosok száma (~125 ezerről ~30 ezerre), júniusban már 6000 környékén volt, és egészen novemberig, a New Horizons frissítés megjelenéséig nem ment 10 ezer fölé, hogy aztán újra leessen.

A Square Enix azt nyilatkozta még májusban, hogy a nagy siker következtében már a sorozattá bővítést fontolgatják, viszont augusztusban a fejlesztő People Can Fly arról számolt be, hogy semennyi pénzt nem kapott még az eladások után. A kiadó elmondása szerint egy hónap alatt 3,5 millióan próbálták ki, de nem volt egyértelmű, hogy ebből hányan érkeztek a Game Pass-en keresztül, így erősen kérdéses, hogy egyáltalán termelt-e profitot a játék. Szóval ellentétben azzal, ahogy tavasszal gondoltuk, nagyon úgy tűnik, hogy ez BUKÁS.

Biomutant

Annak ellenére, hogy egy frissen alakult, a sosem kifogástalan Just Cause játékok készítőiből verbuválódott csapat dolgozott rajta, nagy reményeket fűztünk a Biomutanthez, mert elég egyediséget mutatott ahhoz, hogy elhiggyük, ez valami különleges lesz. Aztán megérkezett, és sajnos hamar rá kellett jönnünk, hogy a fejlesztőcsapat túlvállalta magát, nem jól mérte fel a saját határait, és mindent meg akart valósítani, de semmit nem sikerült igazán jól.

A kritikusokat megosztotta, volt, aki kimondottan rossznak találta, mások középszerűnek, míg többen legalább az igyekezetet értékelték, viszont tény, ami tény, elkelt belőle 1 millió példány, úgyhogy végülis SIKERESNEK mondható.

Kena: Bridge of Spirits

A The Game Awards során két díjat is bezsebelt (legjobb indie játék, legjobb debütáló játék) az Ember Lab alkotása, és mi is csak jókat tudunk mondani róla. A Kena: Bridge of Spirits játékmenete az alapokat hozza, de egészen kiváló átvezető animációi, csodálatos látványvilága, és általános bája az év egyik legjobb, legkülönlegesebb újdonságává tették.

Pontos eladási számok nem ismertek, de októberben a fejlesztők azt állították, "nehéz szavakba önteni, hogy mekkora siker a játék", és elmondták, teljesen visszahozta a fejlesztési költséget, már a következő projektjükön dolgozhatnak. A Kena tehát egyértelműen, kétségtelenül SIKERES lett minden szempontból.

Halo Infinite

El sem tudjuk képzelni, milyen lett volna a Halo Infinite, ha az eredeti terveknek megfelelően már tavaly kiadják. A játékot a Microsoft inkább pihentette még egy kicsit, hogy a lehető legjobb lehessen, és több mint egy évet adott még a 343 Industriesnak, hogy a csapat megmutatssa, mire képes - és még ez nem volt elég mindenre. Az ingyenesen játszható többjátékos mód szórakoztató, de elbírna még némi tartalmat, a kampány fantasztikus, viszont hiányoznak belőle funkciók (mint a küldetések újrajátszásának lehetősége), illetve nincs kooperatív mód sem.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindezek ellenére amit eddig kaptunk, annak örülünk, ahogy annak is, hogy a Halo Infinite multiját egyszerre játszók száma megjelenéskor a 250 ezret is átlépte, most pedig 100 ezer környékén jár. Reméljük, mind a játékosok, mind a fejlesztők részéről kitart a lendület - utóbbi miatt nem aggódunk, a Microsoft biztosan minden eszközt bevet, hogy bátorítsa őket. Az Infinite tehát SIKER, és ezt, mivel a multi ingyenes, a kampány meg a Game Pass része minden platformon, alapvetően nem eladási számokban lehet mérni, a játékosszám itt elég jó mutató.

Folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)