Hirdetés

Sokan vártuk, hogy bemutatkozzon a Switch Pro, de idén már nem érdemes reménykedni

|

Számos körülmény utal arra, hogy leghamarabb csak 2022-ben érkezik a Nintendo újdonsága.

Hirdetés

Ma már furcsa visszagondolni rá, de 2016-os bemutatásakor a kritikusok és az üzleti világ is kétkedve fogadta a Nintendo Switch-et. A japán cég ugyanis a Wii U kapitális bukása és 8 veszteséges év után rukkolt elő a hibrid konzollal, és nem lehetett biztos a sikerben (annak ellenére, hogy számtalanszor bizonyította már, hogy képes innovatív ötleteivel felforgatni a piacot, gondoljatok csak Wii-re).

A 2017 tavaszán boltokba került Switch végül persze bankot robbantott: a Nintendo hivatalos adatai szerint eddig 85,6 millió darabot adtak el belőle, amivel már a Wii 101,6 milliós mennyisége sem tűnik behozhatatlannak. Így aztán nem is csoda, hogy évek óta keringenek a pletykák a konzol új, erősebb kiadásáról, amit csak Switch Pro-ként emlegetnek.

Hirdetés

Legutóbb a Bloomberg májusi jelentése pedzegette komolyabban a témát, 4K-s képességekről és arról értekezve, hogy akár már június 12 előtt láthatjuk az újdonságot. A cikk miatt sokan kezdtek bízni abban, hogy a Switch Prót az E3-on fogják leleplezni, de végül csak egy haloványra sikeredett Nintendo Directet kaptunk, melynek legnagyobb dobása a 2022-re bejelentett Zelda: Breath of The Wild 2 volt. Na nem mintha annak nem lehetne nagyon örülni, csak sokan többet vártunk.

Ám ahogy arra a Kotaku elemzése is rámutat, az E3-as Pro-álmok valójában eleve légvárra épültek. A Nintendo ugyanis 2012 óta nem tartott tradicionális (értsd: vezetőkkel színpadra felállós, új hardverrel pózolós) konzol-prezentációt az E3-on, sem más hasonló expókon. A japánok ehelyett a játékokra fókuszáló Nintendo Directekkel és Treehouse Live Streamekkel szoktak jelen lenni a közösségi banzájokon.

Ráadásul már magát a Switch-et, illetve a 2019-es Switch Lite-ot sem az E3-on mutatták be, tehát eleve furcsa lett volna, ha megtörik ezt a tradíciót. Pláne annak tükrében, hogy a Switch Pro az első változattal ellentétben még csak nem is egy kétkedve méricskélt újdonság lenne, hanem a világ egyik legsikeresebb konzoljának új kiadása, vagyis a gyártója nincs rászorulva a külsős rendezvények által generált plusz figyelemre.

Azzal viszont, hogy az E3-on nem került sor a bemutatóra, vészesen leszűkült annak a lehetősége, hogy még az idén kézbe vehetjük a Switch Prót. A Switch Lite két éve mindössze egy hónap alatt boltokba került, de az erősebb változat esetében nem sok esély van erre a gyorsaságra, a Pro ugyanis sokkal komplexebb, generációváltással felérő modellnek ígérkezik.

Így aztán a puszta matek alapján kimondhatjuk, hogy ha nyár végéig nem mutatják be a Switch Prót, akkor az idén már szinte biztosan nem tudják piacra dobni. Az augusztusi leleplezés/novemberi rajt leosztásnál azonban két szempontból is valószínűbbnek tűnik egy 2021 őszi bemutató/2022 tavaszi rajt kombó.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az egyik ok az, hogy az alap Switch-nél is így zajlott a dolog: 2016. október 20-án megmutatták a konzolt, majd 2017. március 3-án berobogott a boltokba is. Ha a Nintendo most is követné a korábbi mintát, azzal a Switch kerek 6 év után frissülne, ami ideálisnak mondható egy ilyen termék esetében. A másik, ezt alátámasztó szempont pedig a Zelda: Breath of the Wild 2 2022-re időzített megjelenése, hiszen a világ egyik legjobban várt játéka tökéletes nyitócím lenne az új hardver képességeinek demonstrálására és az eladások felpörgetésére.

S ha már szóba kerültek az eladások, van egy sokkal fontosabb érv is, ami a későbbi generációváltás mellett szól: az alap Switch még mindig olyan kelendő, mintha semmi más nem lenne a piacon. Az Ampere elemzőcég jelentése szerint az idei első negyedévben 5,86 millió példány fogyott belőle, amivel együtt véve is bucira verte az 1,31 milliós eladást besöprő next-gen Xboxokat és a 2,83 millió példányban elkelt PS5-öt.

Ebben nyilván szerepe volt a készlethiánynak is, de az 5,86 milliós szám önmagában sem arra utal, hogy a Switch egy fáradt hardver, ami mellé mielőbb kell valami frissebb, csábítóbb a kínálatba. 

A Nintendót tehát semmi sem sürgeti az utód bemutatására. Azt persze nem árt megjegyezni, hogy a konzolban dolgozó, 2015-ben bemutatott Tegra X1 chip életciklusát sem lehet a végtelenségig húzni. Márciusban például a Gamereactor forrásai már arról suttogtak, hogy az Nvidia még az idén leállíthatja a SoC gyártását.

A chipekhez érve pedig elérkeztünk egy újabb fontos szemponthoz, ami miatt nagyon halványnak tűnik az új Switch 2021-es rajtja: a globális chiphiányhoz. A szűkös készletek miatt nem csak a GPU-gyártók és a next-gen konzolok szenvednek, az ínség már az autóipart és a telefonokat is sújtja, a Samsung például nemrég ezért kényszerült leállítani a Galaxy S21 FE gyártósorait.

Nem nehéz hát belátni, hogy az egyébként is 100%-on pörgő chipgyártóknak a háta közepére sem hiányzik egy újabb népszerű tömegkonzol, amire valószínűleg már az első hónapokban milliók csapnának le.

Ha viszont a Nintendo 2022 tavaszra időzítené a Switch Pro rajtját, akkor több idő maradna a gyártásra, és nem mellékesen talán a Sony és a Microsoft next-gen riválisai sem számítanának már olyan keresett portékának, vagyis az új hibrid konzol lehetne a szezon egyetlen szenzációja.

Összegezve tehát, a Switch Pro 2021-es piacra kerülése a szűkös időkeret, az alap Switch változatlanul erős eladásai, a globális chiphiány, valamint a Nintendo korábbi eljárása alapján erősen kétségesnek mondható. Aki viszont optimista hívőként ennek ellenére is bízik a dologban, az a nyár során még szoríthat egy bemutatóért, mivel így maradna némi esély egy őszi rajtra...

...természetesen brutális készlethiánnyal, ami miatt végül valószínűleg így is, úgy is csak tavaszra vehetnénk kézbe az újdonságot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)