Hirdetés

Az EA szerint még várni kell a VR áttörésére

|

Az Electronic Arts ügyvezetője szerint még évekig tart, míg beindul a virtuális valóság, így jelenleg az AR izgalmasabb lehet a kiadó számára.

Hirdetés

Az igazán nagy kiadók közül eddig csak a saját headsettel versenyző Sony és a Ubisoft állt elő komolyabb VR-játékokkal. Az EA részéről úgy tűnik, nem is érdemes a közeljövőben sok ilyen címre számítani, legalábbis Andrew Wilson nyilatkozata erre enged következtetni.

Hirdetés

Az új életre kelő technológia a kiadó befektetői beszámolóján került szóba, de az ügyvezető igazgató szerint egyelőre az iparágban alábbhagyott a VR-ral kapcsolatos izgalom.

"Nincs sok VR-ral kapcsolatos hír sem nálunk, sem az ipar egészét tekintve. Az emberek látszólag elfogadták, hogy a VR-nak kell még legalább néhány év, hogy igazi tömegfogyasztói termék legyen belőle"

- mondta Wilson.

Ezzel együtt ők is kísérleteznek a technológiával, de ténylegesen kiadott játékuk egyedül a Star Wars Battlefront ingyenes kiegészítéseként érkező X-Wing VR Mission volt. Az EA feje szerint még mindig nem sikerült teljesen kitalálniuk, hogyan ültethetnék át a lehető legjobban VR-ba az olyan, hagyományos műfajokat, mint az FPS, az akció-kalandjátékok, vagy éppen a sportjátékok, ezért sem láttunk még tőlük teljesen a virtuális valóságra épülő projekteket.

Sőt, Wilson szerint egy másik technológiával is kísérleteznek, amivel talán korábban találkozhattok az Electronic Arts játékaiban.

"Az AR szerintem érdekesebb (...) olyan adatok beépítése a mobilos, konzolos és PC-s játékainkba, ami rólad valami fontos és érdekes információt vesz, legyen az a földrajzi helyed, a játékmenet, vagy a barátaid adatai, aminek a használatát engedélyezed a játéknak, hogy jobbá tegyük és kiterjesszük az élményeidet, szerintem ilyeneket előbb fogunk látni"

- mondta az ügyvezető. Ezzel a technológiával próbálkoznak is az EA számos stúdiójánál. Majd az elkövetkezendő években meglátjuk, mire jutottak.

Mit gondoltok, jó úton jár az EA, vagy le fognak maradni a VR-versenyben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)