Hirdetés

Ez volt a PlayStation VR 10 legjobb játéka

|

Hamarosan véget ér a PlayStation VR életciklusa, de reméljük, ezeket a játékokat valamilyen formában átmentik majd PSVR2-re.

Hirdetés

2016 októberében, tehát valamivel több mint hat éve érkezett meg a Sony első virtuálisvalóság-eszköze, a PlayStation VR, ami már csak azért is könnyen fel tudta venni a versenyt az Oculus és a HTC megoldásaival, mert lényegesen olcsóbb volt, és mindössze egy konzol kellett hozzá, nem egy akkoriban erősnek számító PC. Igaz, hogy korlátozott volt a tudása részben a korszerűtlen PlayStation Move, részben a szerény tudású PlayStation Camera miatt, de így is olyan élményekben részesülhettünk általa, amilyeneket korábban még nem élhettünk át.

Most, hogy egy hónap múlva már a PlayStation VR2 is elérhetővé válik, az eredeti PSVR nyugdíjba vonul, és sajnos az eddig megjelent játékok nem lesznek kompatibilisek az új headsettel. Használtan még biztosan lehet majd szerezni egyet az előző generációs modellből (drága lesz az új, muszáj valamennyit beleforgatni) - ha így tesztek, az alábbi játékokat szerintünk mindenképp érdemes kipróbálni vele. Ezek nem tényszerűen a platform legjobbjai, hanem azok, amiket mi a legjobban élveztünk, szerettünk - listánk így teljesen szubjektív.

Hirdetés

Astro Bot: Rescue Mission

Amíg nem próbáltuk ki az Astro Bot: Rescue Missiont, nem gondoltuk volna, hogy egy platformer élményét ilyen szinten fel tudja dobni a VR. Az már eleve szerethetővé tette, hogy a Sony apró, a Playroom sorozatban debütált robotjai iszonyú aranyosak, de nemcsak emiatt volt különleges a játék, hanem azért is, mert miközben kis barátunkat terelgettük, szabadon körülnézhettünk, teljesen feltérképezhettük a zónákat, titkokra bukkanhattunk, és, mivel mi magunk egy óriásrobotot személyesítettünk meg, interakcióba léphettünk a környezet elemeivel. A játék a DualShock 4 képességeit is remekül kihasználta, és nemcsak techdemóként szolgált, hanem egy teljes értékű, tartalmas és változatos alkotás volt, a platform egyik legjobbja.

Resident Evil VII

Volt, akit már a Kitchen nevet viselő, mindössze néhány perces demó is traumatizált, de az igazán kemények a Resident Evil VII-et is végig tudták játszani VR-ban. Az eleve is nagyon félelmetes, olykor ráadásul undorító játékot teljesen más élmény úgy átélni, hogy nem csak figyelői vagyunk az eseményeknek, hanem még jobban Ethan Winters szerepébe tudjuk helyezni magunkat, teljesen kizárjuk a külvilágot, és nem egy tévé előtt ülve nézzük az eseményeket, hanem a virtuális valóságba feledkezve. A Baker-ház önmagában hátborzongató, de amikor a családtagokkal sodor minket össze az élet, akkor teszi igazán próbára a játék a bátorságunkat. A PSVR2-n a Village-et játszhatjuk majd ugyanígy, igaz, az távolabb áll a horror műfajától, mint elődje.

Beat Saber

Bár modolhatósága és határtalan bővíthetősége miatt a Beat Saber PC-s változata valamivel jobb, a PlayStation VR-os verzió is joggal nevezhető az utóbbi évek egyik legjobb ritmus- és partijátékának. Edzésnek is beillik, ahogy a zenék ütemére igyekszünk jó irányból szétvágni a kockákat, pláne magasabb fokozatokon. 2019 óta számos csomaggal bővítették a dallistát, egyebek mellett bekerültek az Imagine Dragons, a Green Day, a Linkin Park, Skrillex és Lady Gaga dalai is, és ezzel még nincs vége: a játékból már készül a PSVR2-es átirat, feltehetően azt is évekig fogják még támogatni. Reméljük, nem kell majd újra teljes árat fizetni és minden dalt még egyszer megvenni.

Blood and Truth

Az eszköz képességeiből ízelítőt adó PlayStation VR Worlds csomagban szerepelt egy játék, a London Heist, amiben bűnözőnek állva lövöldözhettünk például egy autópályán száguldva. Ennek alapjaira építkezve született meg a Blood & Truth, amiben szabadon mozoghattunk, még több fegyvert használhattunk, fejtörőket, ügyességi feladatokat kellett megoldanunk, és egy ha nem is emlékezetes, de a célnak megfelelő történetet ismerhettünk meg. Az, ahogy a fegyverek újratöltése működött a Move kontrollerekkel, önmagában nagy élménnyé tette a játékot, de összességében is egy kiváló sztoriközpontú FPS volt, amit mindenképp érdemes bepótolni. 

Superhot VR

A Superhot hagyományos változatát is nagy élmény volt játszani, a VR-os pedig még izgalmasabb. A koncepció ugyanaz: az idő csak akkor telik, ha mi mozgunk, ezzel kalkulálva kell elintéznünk a ránk támadó ellenfeleket, és kitérnünk a lövedékek elől. Kreatívan használhatjuk a környezetünket, számolva azzal, hogy egy adott terület kitakarítása után máshova teleportálunk a pályán, így például feldobhattunk magunknak egy fegyvert, hogy azt a helyváltoztatás után elkapjuk és használjuk. Igazi akcióhősnek érezhetjük magunkat ezáltal. Nem pusztán az eredeti Superhot átirata volt, hanem egy teljesen új játék, ami abszolút megérdemelte a különböző díjátadókon bezsebelt elismeréseit.

No Man's Sky

Nagyon messzire jutott a No Man's Sky attól az állapottól, amiben 2016-ban elénk tették. Az elmúlt több mint hat évben rengeteg ingyenes, de nagyon tartalmas frissítés érkezett hozzá, ezek egyike hozta el a VR-támogatást, ami új szintre emelte a bolygók közti kalandozás, felfedezés, űrrepülés, bázisépítés élményét. Jobban el tudtunk mélyülni a kalandban, a sétálgatás és bányászás ugyanúgy izgalmasabb lett, mint a repkedés vagy a vezetés. Készül belőle a PlayStation VR2-es változat, kíváncsian várjuk, mit tesz hozzá, de ha semmit, azt sem bánjuk, jelenlegi formájában is szerethető.

Keep Talking and Nobody Explodes

A Keep Talking and Nobody Explodes alapvetően kiválóan játszható úgy is, hogy a hatástalanításra váró bombát egy kijelzőn látja, akire rá van bízva, de még izgalmasabb VR-headsettel, már csak azért is, mert így esélytelen, hogy a többiek, akiknél a kézikönyv van, lessenek. A VR-változat itt is a beleélést segíti, feszültebbé teszi a meneteket, a DualShock 4-gyel pedig intuitívan, a mozgásérzékelőt használva forgathatjuk a bombát, hogy megnézzük a rajta látható feliratokat és egyebeket. Mindenhogy jó, de VR-ban a legjobb.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

I Expect You to Die

Egyre több video- és társasjáték próbálja meg otthonainkba hozni az szabadulószobák élményét - így tett az I Expect You to Die is, amiben egy kémet irányítva kellett szorult helyzetekből kijutnunk. A körítés, a fejtörők összetettsége, és az, hogy a távoli tárgyakat mágnesként húzhattuk magunkhoz, nagyon élvezetessé és izgalmassá tette az élményt, a folytatása pedig hasonlóan kiválóra sikerült, új ötletekkel múlta felül elődjét. A kémsztorik, az ügyességi-logikai játékok és persze a szabadulószobák kedvelőinek kifejezetten ajánlott.

Tetris Effect

Nem gondoltuk volna, hogy a Tetrist is jobbá teheti a VR, de a szintén kiváló Rez Infinite fejlesztőinek sikerült rácáfolniuk erre. A Tetris Effectben minél több sort tüntetünk el, annál jobban beindul a zene, a vizuális elemek annál intenzívebben csillognak-villognak, és az élmény egyszerre lesz pihentető, lenyűgöző, ismerős, mégis új. Egy 4K-s, modern tévén ugyancsak fantasztikus, de VR-ban jön át igazán a játék nagysága, amikor teljesen ki tudjuk zárni a külvilágot. Harminc pályában mélyülhetünk el, tényleg érdemes megpróbálni.

Fruit Ninja VR

Kezdetben érintőkijelzős eszközökön hódított, aztán amikor megjelent a Kinect, arra is áttették, így aztán különösen nem meglepő, hogy létezik VR-os változat is a Fruit Ninjából. Feladatunk, mint mindig, gyümölcsök felszabdalása - vagy épp felszúrása, ha inkább abban lelünk örömöt. A kaszabolás a PlayStation Move kontrollerekkel különösen intuitív, mindegyik módban élvezet a darabolás, az, ahogy próbálunk egy vágással minél többet elintézni. PC-n már kipróbálható a folytatás félkész változata korai hozzáféréssel, reméljük, ez a PlayStation VR2-t sem fogja majd elkerülni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)