Hirdetés

A Half-Life: Alyx fejlesztése már a célvonalban van

|

Úgy néz ki, hogy legalább a Half-Life: Alyx kapcsán nem kell tartanunk a késéstől.

Hirdetés

Egy hónap sem telt még el 2020-ból, de az év legnagyobb címeit már sorra eltolták. A Cyberpunk 2077, a Final Fantasy VII Remake, a Marvel's Avengers, a Marvel's Iron Man VR, de még a Dying Light 2 is mind-mind késni fognak. A Valve-ról lévén szó, már láttuk lelki szemeink előtt az Alyx késésének közleményét is, de a úgy tűnik, hogy pont ők lesznek azok, akik tartják majd az ütemtervet.

Hirdetés

A /r/HalfLife subredditen a Half-Life: Alyx fejlesztőcsapata ugyanis tartott egy kis kérdezz-felelek eseményt, és a válaszok között büszkén bejelentették, hogy igazából már csak bugirtással foglalkoznak.

"Az legvégső jelenet finomítgatásán kívül a játék kész van. Itt a Valve-nál sokunk (a játéktesztereket is beleértve) végigjátszotta már az egészet, többször is."

A 10 fős programozókból, dizájnerekből, hang dizájnerekből és animációs fejlesztőkből álló csapat minden tagja jelenleg a végső termék csiszolgatásával van elfoglalva, és abszolút biztosak benne, hogy tartani tudják majd a 2020 márciusi megjelenést. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a srácok csak akkor jelentették be a projektet, amikor már készen voltak a játék nagy részével. Utólag belegondolva ez valószínűleg bölcs döntésnek bizonyult.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)