Hirdetés

Hamarosan jön a HTC önállóan is használható VR szettje

|

Még idén lecsaphatunk a HTC önállóan használható VR-headsetjének következő kiadására, érkezik a Vive Focus Plus.

Hirdetés

A jelenlegi VR headsetek kapcsán az egyik legnagyobb probléma, hogy mindegyik vezetékes, így hiába nézelődhetünk szabadon a virtuális térben, a mozgásunk erősen korlátozott. Az utóbbi időben egyre több gyártó kezdett el vezetéknélküli headsetekkel foglalkozni, így született meg a tavaly megjelent Vive Focus is, amely a HTC népszerű headsetjét függetlenítette el a PC-től.

Hirdetés

A HTC bejelentette, hogy az idei év második negyedévében piacra kerül a Vive Focus Plus, ami a tavaly megjelent Vive Focus feljavított változata lesz. A legfontosabb újítás egyértelműen az, hogy míg az előző verzióhoz csomagolt kontrollerek csak három szabadságfokkal rendelkeztek, addig a Plus kontrollerei hattal, vagyis már a mozgásukat is lehet követni, nem csak a forgásukat.

A kontrollereket leszámítva nincs túl sok változás, a hardver ugyanaz (Qualcomm Snapdragon 835, valamint egy 3K-s kijelző), viszont maga a headset jobban ráfekszik a felhasználó homlokára, ami a HTC szerint azért jó, mert így a headset súlya jobban eloszlik és nem annyira megterhelő hosszútávon viselni. 

Az új eszköz árát egyelőre nem ismerni, de az már biztos, hogy az idei év második negyedévében fog megjelenni, összesen 25 országban.

Nektek hogy tetszik? Próbáltatok már hasonló VR-headsetet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)