Hirdetés

HTC Vive Pro - szebb képpel, fejhallgatóval jön az új headset

|

A Vive Pro az eredeti Vive feljavított kiadása lesz, és még 2018 első negyedévében megérkezik. A Wireless Adapterre sem kell már sokat várnunk.

Hirdetés

Miközben a PlayStation VR-ból már kétmillió fogyott, és az idei év végéig 130 új játék jelenhet meg rá, PC-n nem a tartalommal, hanem a hardver továbbfejlesztésével próbálják csábítani a felhasználókat.

Hirdetés

A CES 2018 alatt a HTC bemutatta a HTC Vive Prót, ami 2880x1600-as felbontással fut, mely 78 százalékos ugrás az alapváltozathoz képest. Az eszköz eltávolítható fejhallgatóval, egy új, az egyensúlyt javító fejpánttal, egy a zajszűrésben segítő második mikrofonnal, egy második külső kamerával, USB-C csatlakozóval és csökkentett súllyal érkezik valamikor 2018 első negyedévében. Azt még nem tudni, erősebb gép kell-e hozzá, ahogy azt sem, mennyibe fog kerülni, viszont akinek már van egy Vive-ja, annak nem szükséges újra a teljes szettet megvennie, kapható lesz önmagában csak a headset is. A teljes csomag, benne a feljavított kiegészítőkkel, később jelenik meg.

Nyáron érkezik a Vive Wireless Adapter, ami az Intel WiGig protokollját használva továbbítja vezeték nélkül a jelet, így szabadabban mozoghatunk a Vive-ot viselve.

Remélhetőleg hamarosan bejelentenek pár izgalmas játékot is, bár ez már nem a HTC terepe, a külsős fejlesztőkön múlik minden.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)