Hirdetés

Kevin Smith új VR sorozatában tér vissza Jay és Néma Bob

|

Több mint egy évtizede, hogy utoljára láthattuk Jay-t és Néma Bobot a Shop-stop 2-ben, Kevin Smith viszont úgy döntött, hogy visszahozza ikonikus karaktereit. Egészen új megoldással.

Hirdetés

Smith egy új sorozaton dolgozik, a forgatókönyv jegyzésén kívül a rendezői székbe is ő ül majd bele egy a rövidebb formátumra épülő széria során. A kreatívok nem túlozták el a címadásba fektetett kreativitást, így a sorozat a Jay and Silent Bob VR címet fogja viselni.

Hirdetés

A Jay and Silent Bob VR természetesen Jason Mewes, tehát Jay szerepeltetésével is megörvendezteti a rajongókat Néma Bob mellett. Az viszont sejthető, hogy maga Smith nem lesz sokat a vászon, hiszen a történet Néma Bob szemein keresztül kerül majd kibontásra, tehát az őrült duó kalandját Bob szemszögéből követhetjük végig.

Smith már korábbi és még készülőben lévő projektek során is szerette volna visszahozni a szóban forgó karaktereket, ám úgy tűnik, hogy a VR eszközökön keresztül ténylegesen megtörténik a visszatérés.

A sorozat egy Surreal nevű csatornán lesz majd látható, ami 2018 közepén startol el egy VR headsetekre készített applikációként. Gyakorlatilag a tradicionális széles vászon és  a 360 fokos látképű videók élményét hivatott ötvözni az ötlet. Robert Rodriguez, szintén VR-alapú The Limit című sorozata lesz az első az applikáció palettáján, Michelle Rodriguez főszereplésével.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)