Hirdetés

Már egymillióan fizettek azért, hogy úgy tegyenek, mintha dolgoznának

|

Igen jelentős eredményt ért el a Job Simulator című VR-játék, amivel egy exkluzív klub tagjává vált.

Hirdetés

Minden jel szerint ezúttal tovább maradnak velünk a VR-eszközök, mint a 90-es években, de egyelőre még mindig távlati cél lehet csupán, hogy  igazi tömegtermékké váljanak. Rettenetesen hiányzik az a bizonyos "killer app", ami felhasználók millióiban ébreszt leküzdhetetlen birtoklási vágyat. Mindazonáltal akadnak reménykeltő sikertörténetek, példának okáért már két VR-játékot üdvözölhetünk a milliomosok klubjában.

Hirdetés

Törént ugyanis, hogy a Rick & Morty: Virtual Rick-alityt, valamint a Vacation Simulatort is jegyző Owlchemy Labs másodikként (a Beat Saber megelőzte) adott el VR-játékból egymillió példányt, de nem az említettek valamelyikével érte el ezt az eredményt, hanem a 2016-ban debütált Job Simulatorral. Utóbbira megjelenésekor rengeteg játékos harapott rá, emiatt nagyon hamar annyira jövedelmezőnek bizonyult, ami már a Google érdeklődését is felkeltette. Naná, hogy felvásárlással ért véget a történet.

Mostanra pedig már legalább egymillióan döntöttek úgy, hogy kipróbálják magukat autószerelőként, szakácsként, bolti eladóként és irodistaként. Ti is közöttük vagytok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)