Hirdetés

Oculus Rift megjelenés és ár - szeptemberben mi is örülhetünk

|

Eddig csak 20 országban volt megvásárolható az Oculus Rift, hamarosan azonban Kanada és számos európai ország is csatlakozik.

Hirdetés

Palmer Luckey még januárban jelentette be, hogy az Oculus Rift március végén kerül a boltokba, akkor azonban csak 20 országban vált elérhetővé. A hatalmas érdeklődés miatt nagyon nehezen tudták teljesíteni az előrendeléseket, ezért is döntöttek úgy, hogy nem bővítik a headsetet árusító országok listáját.

Az Oculus VR most bejelentette, hogy Európában és Kanadában szeptember 20-tól válik elérhetővé a szemüveg, az ára pedig 700 euró (kb. 210 ezer forint) körül alakul majd. Erre természetesen még rájönnek majd a hazai adóterhek, így ennél valamivel magasabb lesz a végösszeg. A kanadai árat egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A nyilatkozatból az is kiderült, hogy a rajongók már most előrendelhetik saját példányukat számos különböző viszonteladónál. Egyelőre azonban sem az Amazon, sem a többi vállalat kínálatába nem került fel az Oculus Rift, sőt, az Amazon UK majd csak holnap indítja az akciót.

Minden vásárló megkapja a Lucky's Tale-t, az Oculus oldaláról pedig számos egyéb játék is letölthető lesz, többek közt a Minecraft VR is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)