Hirdetés

Meglepően keveset tudunk arról, mennyi Oculus Rift fogyott

|

Az Oculus eddig nem adott ki hivatalos eladási adatokat, nem tudjuk, mennyi Riftet sikerült eladni, ez pedig a nemrég tartott Oculus Connect alkalmával sem változott meg.

Hirdetés

Várható volt, hogy a virtuális valóság idén elrajtolt új generációjába eleinte csak az igazán elkötelezett rajongók szállnak be, ettől függetlenül arra számítottunk, hogy az Oculus hamar elér egy olyan mérföldkövet a Rifttel, amiről ők maguk is szívesen beszámolnak. Ennek ellenére a mai napig nem közölték, hány felhasználójuk van, ilyen adatokat egyedül a Gear VR-ról adtak ki korábban.

Ez nem változott a harmadik Oculus Connect alkalmával sem, amit a céget alapító Palmer Luckey szándékosan kihagyott kisebb politikai jellegű botránya miatt. Így Nate Mitchell, a Rift termékért felelős alelnöknek kellett kötélnek állnia az eladásokkal kapcsolatos kérdések kapcsán, de ő is elég kitérő választ adott a Polygonnak. "Ez egy jó kérdés!" - mondta annak kapcsán, hogy a jövőben többet árulnak-e el az eladásokról, de a titkolózás nem azt jelenti, hogy pesszimisták lennének a VR jövőjét illetően.

"Azt gondolom, távol állunk tőle, hogy széles körben elterjedtek legyünk, de az elkövetkező évben a Touch érkezésével és az új minimum gépigénnyel úgy gondoljuk, sokan szállnak majd be a PC-s VR-ba és szereznek be egy Riftet. Ebben egészen biztos vagyok"

- mondta Mitchell.

Az alelnök optimizmusa abban is gyökerezik, hogy egy kis technológiai mágia segítségével olcsóbbá tették a VR-hoz szükséges gépigényt, így pedig sokkal szélesebb lesz a potenciális vásárlóközönségük. Egy ilyen szintű és árú PC-re ugyanis az olyanok is beruházhatnak, akik egyébként nem vennének gamer számítógépet. Ettől függetlenül még mindig nem biztos, hogy a jövőben közölnek majd pontos eladási számokat. "Talán. Ne zárjátok ki" - latolgatta az esélyeket Mitchell.

Mit gondoltok, ennyire rosszak az Oculus Rift eladásai, vagy csak a túlzott várakozásokhoz képest maradtak el?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)