Hirdetés

Ma jelenik meg a PlayStation VR - ezeket a játékokat szerezd be először!

|

Mától hazánkban is hivatalosan kapható a PlayStation VR, amihez mostanra már egész sok játék elérhető. Mutatjuk, melyek azok, amiket kár lenne kihagynotok.

Hirdetés

Vitatható, hogy azon országok a szerencsésebbek, amelyek az első hullámban kaptak a PlayStation VR-ból, vagy mi, akik később. Persze bizonyos szempontból jó elsőnek lenni, viszont a megjelenéskor nem volt igazán bőséges a játékkínálat, és csak fokozatosan derült ki, mi az, ami tényleg jó, és mire nem érdemes időt szánni. Ki gondolta volna, hogy a Robinson: The Journey nem sikerül jól, a R.I.G.S. meg a legjobbak egyike lesz? Eddigi tapasztalataink alapján összeszedtük nektek, mik azok a játékok, amiket friss PSVR-tulajként feltétlenül ki kell próbálnotok - és ne felejtsétek el letölteni a PlayStation VR Demót sem, ami egy gyűjtemény, benne a megjelenéskor elérhető játékok kipróbálható verzióival.

A legjobb PlayStation VR játékok

Batman: Arkham VR

Nem hosszú, cserébe viszont nem is nagyon drága. A Batman Arkham VR volt az első olyan játék, ami a szerkesztőség minden tagjára mély benyomást tett, napokig beszéltünk arról, mennyire zseniális, még ha csak egy (a Riddler trófeák keresésével talán másfél) órán át élvezhetjük is. A nyomozás, az eszközhasználat, a hangulat, és főleg a vége miatt ti is megdöbbenve veszitek majd le a sisakot. Az alábbi videó nem adja át jól, de nézzetek bele, ha szeretnétek többet tudni a játékról (a második részt viszont csak akkor ajánljuk, ha nem tartotok a spoilerektől).

EVE: Valkyrie

A repülő- és űrszimulátoroknál egyértelműen fokozza az élményt a VR-szemüveg használata, az EVE: Valkyrie sem lenne olyan jó enélkül. Szinte érezni az űr hidegét, miközben más játékosokra vadászunk aszteroidák között repkedve. Bár a multi a hangsúlyos, egyedül is játszható. A demót mindenképp próbáljátok ki, az segíthet eldönteni, nektek való-e. 

Headmaster

Valószínűleg az első hetekben, hónapokban ti is megmutatjátok a családnak, haveroknak a PS VR-t, és ha egy jópofa partyjátékot szeretnétek, a Headmaster tökéletes választás. Nagyon egyszerű: a felsőtestünk megfelelő mozgatásával (ez nagyon fontos, nem nyakból kell fejelni, erre a játék is megtanít) focilabdákat kell terelgetnünk tábláknak vagy egy hálóba úgy, hogy megpróbáljuk a legmagasabb pontot elérni. Szórakoztató annak, aki játszik és annak is, aki nézi. Az abszurd körítés és narráció külön vicces.

I Expect You to Die

Amikor egy játékkal kapcsolatban az az egyetlen probléma, hogy rövid, az csak jót jelenthet. Az I Expect You to Die fejlesztői mindent tökéletesen eltaláltak: a hangulatot, az irányítást, az élményt egészében. Bővebben tesztünkben olvashattok róla, nem tudjuk jobban kihangsúlyozni, mennyire ajánljuk. Az az egyetlen apró probléma, hogy a magyar PlayStation Store-ba egyelőre még nem került fel - a fejlesztők ígérete szerint viszont nem kell már sokat várni.

Keep Talking and Nobody Explodes

A Headmasterhez hasonlóan szintén partijáték, csak kisebb partikhoz - egyszerre két ember játszhatja. Egyikük a VR headsettel a fején látja a hatástalanítandó  bombát, és körül kell írnia, hogyan épül fel, míg a másik a tévén (vagy mobilon, táblagépen, kinyomtatott lapon, akárhol) nézheti az instrukciókat. Stresszes, vicces, zseniális.

PlayStation VR Worlds

Vitatható, hogy a VR Worlds ár-érték arányát jól sikerült-e eltalálni, viszont ha máskor nem, egy leárazás alkalmával szintén erősen javasolt beszerezni. Öt minijáték található benne, melyek közül a Scavenger's Odyssey például kifejezetten rossz (rettenetesen szédítő), viszont a többi egész jó. Az óceánba merülős, passzív demó (tehát a nézelődésen kívül semmit nem kell csinálni), az Ocean Descent korosztálytól és videojátékos tapasztalattól függetlenül tökéletes első ismerkedéshez, a VR Luge úgy-ahogy szórakoztató, a Danger Ball egy 3D-s pong, és az egész csomag legkiemelkedőbb darabja a The London Heist, ami mind hosszúságában, mind az általa kínált élményben a Batman: Arkham VR-ral van egy szinten. Félig puzzler, félig akciójáték, mely tökéletesen használja a Move kontrollereket. A sztori végigjátszása után a lőtereken folytathatjuk a lövöldözést.

The Playroom VR

Leginkább családi mókázáshoz ajánlott a The Playroom VR, mely többjátékos minijátékok gyűjteménye. Mást lát az, akin a szemüveg van, és mást az, aki a tévét nézi. Az egyik minijátékban a szemüveget viselő egy seriff, aki belép egy kis robottokkal teli bárba, a többieknek pedig körül kell írnia, hogyan néz ki az elkövető, akit le kell lőnie. Egy másikban macskát alakít, a TV előtt ülő játékosok pedig sajtot gyűjtögető egerek, akiknek el kell bújnia, ha szemüveges előre dől, és így kihajol a függönyök mögül. Legalább két DualShock 4 nem árt hozzá, de a legtöbbhöz egy is elég. Végtelenül aranyos egyébként.

Resident Evil VII (és Kitchen)

Nem feltétlenül a kezdőknek javasoljuk, de aki már gyakorlottabb, próbálja ki VR-ban is a Resident Evil VII-et. Sokkal parásabb így, mint hagyományos módon, egy jó fülessel pedig tényleg teljesen beszippant. Az ingyenes demó, a Kitchen ízelítőt ad belőle, érdemes azzal kezdeni.

Rez Infinite

A Rez Infinite elsősorban a hangulata miatt fantasztikus, és meglepő módon nem olyan szédítő, mint gondolhatnánk. A ritmusjáték egyszerre izgalmas és megnyugtató. Egyébként hasonló a Thumper is, azt is érdemes megnézni, mindkettőnek van demója a gyűjteményben.

R.I.G.S. Mechanized Combat League

Eleinte egy kicsit szédítő lehet, de aztán hozzászokik az ember (főleg ha kikapcsolja a rosszullétet okozó elemeket). A R.I.G.S. egy izgalmas, változatos, pörgős többjátékos shooter egyedi atmoszférával és különleges játékmódokkal. Sajnos a Guerrilla Cambridge bezárása miatt frissülni már nem fog, de a szerverek még élnek, és hátha most felélénkülnek.

Star Wars Battlefront - Rogue One: X-Wing VR Mission

Ez sem hosszú, de a Battlefront tulajdonosainak ingyenes (az alapjáték nélkül nem is megy), és régi álmunkat váltja valóra: beülhetünk egy X-Wing pilótafülkéjébe. Tényleg lenyűgöző, Star Wars rajongók nem hagyhatják ki.

Until Dawn: Rush of Blood

Az Until Dawnnal csak néhány elemében osztozik, de ettől függetlenül is fantasztikus a Rush of Blood. Modern horror klisékkel operál: bohócok, visító disznók, ijesztő kislányok, kivágott szemű babák várnak a játékosokra. Sokat segít, hogy lövöldözhetünk, a két Move kontrollerrel két különböző irányba, vagy a DualShock 4-gyel egyfelé. Nagyon nyomasztó, de épp emiatt különleges.

És ami megérdemelhet egy esélyt...

Driveclub VR 

Az alap Driveclubhoz képest látványban sehol nincs a Driveclub VR, ami visszavesz élvezeti értékéből. A tartalom mennyisége ugyanakkor kielégítő, illetve ha a DualShock 4-et kormányként használjuk (a beépített giroszkóp miatt ez egy lehetőség), fantasztikus az élmény. Sokaknál szédülést okoz, de érdemes legalább a demóval megpróbálkozni - vagy megvárni a Gran Turismo Sportot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)