Hirdetés

Demót kaphat a Marvel's Iron Man VR

|

Lehet, hogy már a megjelenés előtt belebújhatunk a milliárdos playboy fémgúnyájába egy kis repkedős akciózás erejéig.

Hirdetés

Azt nem jelenthetjük ki, hogy PlayStation VR tulajok játékkönyvtára változatosabbnál változatosabb címektől roskadozna, ennek ellenére akad néhány kifejezetten jó cím a virtuális valóság kedvelőinek. Jó eséllyel ezekhez csatalakozik a Marvel's Iron Man VR is, aminek ugyan kicsit halasztottak a megjelenésén, de már így sem kell sokat várni, hogy kipróbálhassuk, ráadásul úgy tűnik, még egy demó is érkezik hozzá. 

Hirdetés

A játék kipróbálható ízelítőjének híre a PlayStation Store-on keresztül szivárgott ki, amit az egyik adatbázis figyelő bot, a PSNRElease szúrt ki és jelentett be Twitteren. Az oldalt azóta felfüggesztették, de az internet nem felejt, úgy néz ki, hogy a PSVR tulajok egy kis ízelítőt is kapnak megjelenés előtt abból, hogy milyen egy Bosszúálló bőrébe bújva, egy ultramodern páncélból osztani az áldást a rosszfiúkra.

Az is kiderült, hogy az ízelítőben Ghosttal csaphatunk majd össze, akit legutóbb a Hangya és Darázsban láthattunk Hannah John-Kamen alakításában. Az, hogy már játszható demóval készülnek, azt mutathatja, hogy a Camuflaj csapata valóban a célegyenesbe kanyarodott a fejlesztéssel.

A Marvel's Iron Man VR megjelenés május 15-én esedékes PlayStation VR címként. Ti tesztek majd vele egy próbát?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)