Hirdetés

Robinson: The Journey teszt - gyönyörű és szédítő

|

A Robinson szép, aranyos, de olyan hányingert képes okozni, hogy mindezt nehéz élvezni.

Hirdetés

Mikor tavaly Londonban jártam a PlayStation 4 Pro megjelenését ünnepelni, kipróbálható volt négy, akkor még nem kapható VR-játék is, köztük a Robinson: The Journey. Öt percet játszottam vele, és olyan rosszul lettem, mint még soha; mondtam is a jelen lévő fejlesztőnek, hogy ez így nem lesz olyan jó. Azt felelte, biztos az okozta a hányingert, hogy a két lehetőség közül az FPS-ek esetében alkalmazott folytonos forgási mód volt bekapcsolva, nem pedig a "körcikkes", ami a VR-ban kevésbé zavarja össze az ember agyát. Mint a tesztelés során kiderült, nem a forgás okozta a gondot, hanem eleve a séta, azzal pedig nem lehet mit kezdeni. Azért kínkeservesen, sok pihenővel, sok folyadékkal és legalább kétszer annyi verejtékezéssel sikerült a játék végére érnem, de nem tudom azt mondani, hogy megérte.

Jurassic bolygó

Úgy néz ki, hogy a Crytek továbbra is azt csinálja, amit az elmúlt sok-sok évben: gyönyörű játékokat készít, amelyekből mégis hiányzik valami. A Robinson csodaszép, még az alap-PS4-gyel játszva is, de mint játék, nem igazán áll össze. Az elején megtudjuk, hogy egy űrállomáson voltunk, ami rejtélyes körülmények között felrobbant, és lezuhant a Tyson III bolygóra, de szerencsésen túléltük, és egy HIGS nevű, némileg a Portal 2 Wheatley-éhez hasonló, lebegő robot segítségével próbálunk életben maradni. A második snittben megnézhetjük, hogyan kel ki a tojásból egy nagyon aranyos kölyök-T. rex, amelyet főhősünk, Robin azonnal háziállatnak fogad, elnevezi Laikának, egyáltalán nem tartva attól, hogy ha nagyobb lesz, leharapja minden végtagját. Egy kb. félórás bemelegítést követően elindulunk kalandozni, felfedezni, logikai feladványokat megoldani és taplógombákba kapaszkodva mászni. Egyébként ne tévesszen meg titeket a gyanúsan Move-kontrollerre hasonlító eszköz, ami végig Robin kezében van; a játék sajnos csak a DualShock 4-et támogatja, mégpedig azért, mert a fejlesztőknek nem sok ideje volt implementálni a Move-támogatást, csak egy irányítási módot választhattak, és mivel DualShock 4-gyel többen rendelkeznek, emellett döntöttek. Pedig a Batman: Arkham VR és a The London Heist óta tudjuk, hogy a VR-os kalandjátékok csak Move-val igazán jók.

Milyen aranyos! Biztos nem fog megenni

A körülbelül négyórás játékidő alatt főleg pakolászunk vagy sétálunk, hogy még többet pakolászhassunk. Az energiaelosztós logikai fejtörők tetszettek, de minden más feladványt szájbarágósnak találtam. Ha nem okozott volna rosszullétet, talán jobbnak élem meg, de így aztán végképp nem játszanám újra. És tekintve, hogy 17 990 forintba kerül, ez sokaknak döntő pont lehet.

Robinson: The Journey
Az árát semmiképp nem éri meg.
Ami tetszett
  • gyönyörű
  • aranyos a dinó
Ami nem tetszett
  • a tartalom mennyiségéhez képest drága
  • könnyen szédülést és rosszullétet okoz
  • Move-támogatásért kiált
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)