Hirdetés

Rock Band VR - bemutatkozik a sztorimód és húsz újabb zeneszám

|

Ígéretesnek tűnik a Rock Band VR sztorimódja, amiben az Autoblaster című bandát kell a helyi bárok színpadáról eljuttatni a fényűzőbb koncertek világába.

Hirdetés

Két hét választ el minket a Rock Band VR megjelenésétől, a Harmonix is úgy gondolta, csepegtet még információkat a játékkal kapcsolatban. 

A Rock Band VR producere és egyben írója, Katie Naka beszélt részletesebben arról, mire számíthatunk a sztorimódtól. Mivel az egész játék arra épült, hogy átadja a közös zenélés, a koncertezés élményét, erre fektették a hangsúlyt. A csapat azt állítja, hogy a történet első vázlata elég lett volna egy mozifilm elkészítéséhez is. A végeredményben az Autoblaster nevű együttes tagjai leszünk, amiben Derek, Maddy és Wes lesz a társunk. Minden karakter egyedi jellemmel és viszonyokkal fog rendelkezni, amik a banda fejlődése folyamán egyre jobban kidomborodnak majd. Az együttes élete természetesen nem csak a zenélésről és a vidámságról szól, ahogy halad előre a történet, különféle konfliktusokba is belekerülünk. Mivel a Harmonix csapatában elég sokan zenélnek, ezért vélhetően hitelesen tudják majd visszaadni a bandázás élményét.

A Rock Band VR-ban előreláthatóan 60 dal lesz elérhető, amiből most újabb 20 számot jelentettek be: 

Jó hír azoknak, akik végigkísérték a szériát, hogy néhány dal a Rock Band 4-ben is elérhető lesz, fizetős DLC formájában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)