Hirdetés

Valve Index - minden, amit az új VR szemüvegről tudnod kell

|

Az első hivatalos információk alapján úgy tűnik, hogy elég ütős kütyüvel készülnek a srácok.

Hirdetés

Egy ideje már tudni lehet, hogy a Valve is be akar szállni a virtuális valóság bizniszbe, de eddig nagyon kevés információval rendelkeztünk a csapat eszközéről. Most viszont megtörtént a nagy leleplezés, így végre közelebbről is szemügyre vehetjük a VR szemüveget.

Hirdetés

A vállalat hivatalosan is bemutatta a Valve Indexet, illetve az ahhoz tartozó, egyszerűen Index Controllereknek elnevezett irányítókat. A tervek szerint többféle kiadásban is megvásárolhatjuk majd a VR rendszert, és egy kis előnyben lesznek azok, akik rendelkeznek már HTC Vive-val, ugyanis a régebbi base stationök kompatibilisek lesznek az Indexszel. Maga a headset 539 eurós, vagyis nagyjából 174 ezer forintos áron kerül a boltok polcaira, viszont a teljes, kontrollerekkel és base stationnel megpakolt csomagért 1079 eurót, tehát kicsivel több mint 348 ezer forintot kell fizetnünk. Ez egy kicsit húzósnak tűnhet, de még így is olcsóbb, mint például a HTC Vive Pro teljes szettje, ráadásul a Valve szerint az Index még jobb is lesz.

A Vive Próhoz hasonlóan az Index is 1440x1600-as felbontással rendelkezik szemenként, és a 120Hz-es képfrissítési arány mellett van 144Hz-es is, kísérleti jelleggel. A szemüveggel ráadásul azokat a korábbi játékokat is játszhatjuk, amelyeket 90Hz-es képernyőkhöz terveztek. A beépített hangszórók nem érintkeznek a füllel, az egyedi lencséknek hála pedig magas lesz a FOV. Ráadásul a kép élességére is eléggé rámentek a srácok, és a kijelzők az OLED-nél 50%-kal több subpixellel rendelkeznek.

Az Index Controllerek szenzorokkal fogják érzékelni a kezek, illetve az egyes ujjak mozgását, és így például egyszerű kézmozdulatokkal emelhetünk fel vagy ejthetünk el tárgyakat. Mindkét irányító 87 érzékelővel rendelkezik, de mivel többek között gombok is vannak rajta, így a korábbi base stationökkel és headsetekkel is kompatibilisek lesznek. A szenzoroknak köszönhetően egyébként sokkal élethűbb élményben lehet részünk, és akár szavak nélkül, mozdulatokkal is kommunikálhatunk egy többjátékos alkotásban. A Valve komoly figyelmet fordít a kényelemre is, aminek köszönhetően mindenki a saját kezének méretéhez igazíthatja a kontrollert, és hosszabb idő után sem lesz kényelmetlen a viselése.

Persze ez mind szép és jó, de a srácok jól tudják, hogy remek játékok nélkül semmit sem ér a VR, így már erre vonatkozóan is vannak terveik. Korábban már szóltak pletykák arról, hogy esetleg egy virtuális valóságra épülő Half-Life is készül az Index mellé, és ugyan most nem jelentett be semmilyen konkrét címet a Valve, de kiderült, hogy érkezik egy nagyobb játék a SteamVR-ral kompatibilis eszközökre. Szóval van még esély rá, hogy a csapat ismét előveszi valamelyik korábbi sorozatát. Egyébként az Index bejelentésével együtt kaptunk néhány képet egy Aperture Hand Labs nevű techdemóról is, ami ugyan nem egy teljes értékű játék, de legalább bizonyítja, hogy a srácok néha még visszatérnek a Portal világába.

A jelek szerint tehát a Valve nem kívánja megreformálni a VR piacot, viszont pont annyi újítást tesz az Indexbe, amennyi elég lehet a játékosok meggyőzésére, hogy inkább ezt válasszák a HTC Vive vagy az Oculus Rift helyett. A kijelzőkkel kapcsolatos újdonságok mindenképp jól hangzanak, ám a valódi különbséget valószínűleg a kontrollereknél fogjuk majd érezni, amiket akár külön is érdemes lehet beszerezni, hiszen régebbi szemüvegekkel is működnek. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a teljes készlet olcsóbb, mint a HTC Vive Pro komplett szettje, ráadásul ha tényleg erősebb lesz annál, akkor nem is kérdés, melyik éri meg jobban.

A Valve Indexet május 1-től kezdve lehet előrendelni, és a tervek szerint még július 1-ig elkezdődik a kiszállításuk. Nektek hogy tetszik eddig?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)