Hirdetés

VR-élmény lesz a játékból, amelyik miatt bogarat ettünk

|

Az elmúlt évek egyik legjobb túlélőjátéka, a Green Hell hamarosan meghódítja a VR-platformokat is.

Hirdetés

Mint oly sok alacsonyabb költségvetésű, kiadói háttér nélkül fejlesztett alkotás, a Creepy Jar játéka is megjárta a zöld poklot, akarom mondani, a korai hozzáféréses fázis állomásait, hogy egy jól átgondolt ütemtervet követve, a közösség visszajelzését is figyelembe véve elnyerje mai formáját.

Ráadásul a Green Hell még mindig fejlődik, a csapat lelkesen csinosítgatja és bővítgeti, 2021 folyamán például VR-támogatásban fogja részesíteni, ám ezt a munkát már nem egyedül végzi, hanem besegít egy ilyen projektekre szakosodott stúdió is.

Hirdetés

Utóbbi nem más, mint a Layers of Fear VR és a Blair Witch VR mögött is álló Incuvo, és e brigád feltett szándéka összeházasítani a Green Hell játékmenetét azzal a fokú immerzióval, amit csakis VR-ban lehet megvalósítani. Ennek eredményeként az amazonaszi túra még izgalmasabb és emlékezetesebb lehet.

Mi amúgy kimondottan élveztük az alapjátékot, emiatt aztán nem is lepleztük izgalmunkat a váratlanul befutott Green Hell press kit kibontásakor, de egészen az utolsó pillanatig meg voltunk róla győződve, hogy csak viccelnek a srácok az ehető bogarakkal és férgekkel. Nem tréfáltak, mint azt a fenti videóban láthatjátok, Csirke és Kaci kamera előtt, többen pedig felvételen kívül tettünk próbát a csemegével. Maradjunk annyiban, hogy ha minden kötél szakad, hosszabb ideig is kihúznánk ezen a speciális étrenden, de nem lesz a kedvencünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)