Hirdetés

Xbox VR-headsettel készülne a Microsoft?

|

Egy furcsa hibaüzenet arra utal, hogy a redmondiak virtuális valóság-kiegészítővel bővíthetik az Xbox platformot. A cég máris reagált.

Hirdetés

Ami a PlayStationt illeti, a VR már 2016 óta a repertoár része, és a Sony nem is tervezi elengedni a dolgot, hiszen a hónap elején 6 játékot is bejelentettek a PSVR-hoz. A Microsoft viszont eddig kimaradt a buliból, habár 2018-ban felröppent a hír, hogy egy darabig voltak ilyen terveik az Xbox One-hoz.

A next-gen konzolok megjelenésével azonban lehet, hogy meggondolták magukat, legalábbis erre utalhat egy hibaüzenet, amivel az olasz IGN munkatársa találkozott, mikor csatlakoztatni próbálta az Xbox Wireless Headsetjét. Az olaszul megjelenő szöveget lencsevégre is kapta, a Google Fordító szerint az áll benne, hogy "a VR-headsetet frissíteni kell".

Hirdetés

Az Xbox tehát valamiért virtuális valóság-kütyüként ismerte fel a hagyományos vezeték nélküli headsetet az alábbi kép tanulsága szerint:

Az esetről értesülve a GamesRadar szerkesztői megpróbálták maguk is előidézni a hibát, ám nem jártak sikerrel. Nem ez azonban az első alkalom, hogy VR-ra utaló nyomokról számolhatunk be egy Microsoft-termékben: egy szemfüles felhasználó tavaly a Flight Simulator kódjában fedezte fel a "PC_VR" és a "Scarlett_VR" kifejezéseket. A játék végül meg is kapta a VR-támogatást az olyan eszközökön, mint  a HTC Vive és az Oculus Rift.

Merészebb gondolatmenettel ebből akár arra is következtethetünk, hogy a konzol véletlenül elspoilerezte a Microsoft nagyszabású VR-terveit, de persze az is lehet, hogy a hibaüzenet nem több egy elkaszált projekt síron túli segélykiáltásánál - vagy higgyünk inkább magának a cégnek? Mert bizony időközben a The Verge is megkereste a Microsoftot, ahonnan azt a választ kapták:

"Lokalizációs bug miatt a szóban forgó hibaüzenet szövege pontatlan."

Hozzátették, e pillanatban amúgy sincs náluk kiemelt szerepe a konzolos VR-nak. Ez egybevág a cég azon korábbi kijelentéseivel, mint mikor 2018-ban azzal az indokkal kaszálták el fentebb is ismertetett terveiket, hogy inkább "a TV-s játékélményre" összpontosítanának, vagy mikor 2019-ben Phil Spencer arról tweetelt: bár játszott nagyon jó VR-címekkel, újgenerációs gépeiknél nemes egyszerűséggel nem erre fókuszálnak.

Akárhogy is legyen, ha a redmondiaknak ennek ellenére is VR-os terveket szövögetnek, arról leghamarabb a régóta pletykált tavaszi gaming-eseményükön számolhatnak be, ahol állítólag az Age of Empires IV is szóba fog kerülni.

Címkék: #vr #microsoft
Platformok: Google Stadia Xbox One Xbox Series X
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)