Ezzel játszunk a hétvégén: Fallout és Assassin's Creed Valhalla

|

Többek között a posztapokaliptikus Amerika és a kora középkori Anglia vár arra, hogy meghódítsuk.

Hirdetés

Teljesen mindegy, hogy könyv, képregény, videojáték vagy társasjáték nyomán készült, egy film vagy sorozat formájában testet öltött adaptációról akkor mondhatjuk el minden kétséget kizáróan, hogy jól sikerült, ha egyrészt a saját lábán is megáll, másrészt pedig ha felkelti az érdeklődésünket az ihletforrás iránt, vagy ha már ismerjük, akkor kedvet kapjunk hozzá, hogy újra elmerüljünk benne. A Fallout sorozatnak ez csont nélkül összejött. Nem csoda, hogy rákattantunk, de azért a játékok terén így is sokfelé kalandozik a mélyen tisztelt szerkesztőség. Mutatjuk, ki merre.

HP - Még mindig az Alone in the Dark és a Baldur's Gate 3 váltogatja egymást hangulatom fényében, a Balatro most kicsit pihen. Retró címek felé is kacsintgatok közben, és persze a Fallout sorozat bűvkörében most lehet, hogy behúzna egy korábbi rész is, de már nem akarok gigantikus kalandokat a nyakamba venni, így is mindennel borzalmasan lassan haladok, mert a Balatro pörög. Na, csak kimondtam.

Paca - Lendületet adott, hogy 10 óra után sikerült először nyernem a Balatróban, úgyhogy most próbálom a többi paklival is legyűrni a 8 antét. Ennél nagyobb kalandokra most nem lesz időm.

Hirdetés

Szada - Amikor bekapcsoltam az Xboxomat, hatalmas erővel csapott pofon a felismerés, hogy egy teszt elterelte a figyelmemet, és megfeledkeztem az Assassin's Creed Valhalláról, szóval most azon leszek, hogy pótoljam ezt a hiányosságot. 

Zs - Én valószínűleg még hosszú heteken át a Tears of the Kingdom világában maradok, de a héten névnapi ajándékként hozzájutottam a Super Mario Bros. Wonderhez is, így szerintem két Shrine között ezt is beiktatom majd a programba.

kristfvarg - Teljességgel hihetetlen, mégis igaz: 40 óra után pontot tettem a Sekiro végére. Büntető, ugyanakkor tanulságos út volt, amit a hétvége során egy kis Balatróval (fogalmam sincs, hogyan gyűrte le Paca tíz óra alatt a 8 antét), ha pedig több idő jut a játékra, Immortals of Aveummal fogok leöblíteni.

Hunter - Minden World of Warcraft verzió új tartalmakkal támad. Esélyem sincs bármi mást csinálni, mint felszintezni a Season of Discovery Priestemet, a Cataclysmre felkészíteni a Wrath of the Lich King Paladinomat, és a Season 4-re összerakni a Rogue-omat. Kemény élet ez az azerothi megváltás, de valakinek ezt is csinálnia kell.

Kaci - Az első nehézségi szintet már minden paklival kipörgettem a Balatróban, de a játék még csak most kezdődik, a legdurvább Jokereket még nem oldottam fel. Nagyon remélem, hogy a mobilos megjelenés még hosszú hónapokra van, különben durván be fog zuhanni a produktivitásom a nyáron.

Chava - Pontosan az történt, amitől előre féltem: alighogy véget ért a Fallout záróepizódja, ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy ha képletesen is, de kék-sárga kezeslábast öltsek, és elinduljak működő víztisztító chipet keresni a 13-as menedék számára. Bizony-bizony, Fallout-maraton következik, és ha kitart a lelkesedésem, még az is meglehet, hogy újra adok egy esélyt a Fallout 76-nak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)