Hirdetés

Ezért kellett lefújni az E3 2023-at, a szervező keserűen nyilatkozott arról, hogy mi történt

|

A kiadók kezdetben még lelkesek voltak az E3 miatt, aztán jöttek a kifogások.

Hirdetés

Régen még fontos volt a szakma, a sajtó és a játékosok szempontjából is a Los Angeles-i E3 (Electronic Entertainment Expo), aztán egyre inkább veszített a jelentőségéből, a koronavírus-járvány pedig 2020-ban megadta neki a kegyelemdöfést. 2021-ben megpróbálták online pótolni, majd 2022-ben megint ismét meghiúsult a pandémiára hivatkozva. Úgy volt, hogy idén megújulva tér vissza a rendezvény, a szervezők nagy reményekkel telve álltak neki, de végül kénytelenek voltak lefújni

Természetesen az E3 nélkül sem lesz eseménytelen a nyár eleje, Geoff Keighley már reagált is rá e-mailben, hogy nyugi, a Summer Game Fest nem marad el, és saját műsorral készül az Xbox, valamint a Ubisoft is (várhatóan a Sony és a Nintendo is virít valamit, de ez még képlékeny). 

Hirdetés

Azonban sokak fejében megfordult a kérdés, hogy vajon mi történt az E3-mal, miért nem tudott visszatérni. Erről a 2023-as show szervezője, a ReedPop alá tartozó GamesIndustry.biz számolt be Christopher Dring vezetőt megszólaltatva. Dring szerint röviden az a helyzet, hogy az iparág egyszerűen nem kért az E3-ból, ami azért meglepő, mert eleinte egy kivételével minden nagy cég lelkesedett a részvételért. Arról beszéltek, hogy hatalmas tereket fognak elfoglalni, ezért az E3 csapata már azt vizsgálta, hogyan tudnák bővíteni a parkolót és hogyan hasznosíthatnának évek óta nem használt területeket.

Még februárban is úgy érezték, hogy az esemény szervezése teljes gőzzel halad előre, de a rendezvény még hónapokra volt, a szerződéseket még nem írták alá, és a hangulat megváltozott. Dring elmondása alapján a nagy kiadók, mint a Ubisoft, a Sony, a Microsoft és a Nintendo többek között olyan klasszikus kifogásokkal húzták ki magukat az eseményen való részvétel alól, mint hogy a játékaik még nem állnak készen, nincsenek kódjaik, nem lehetnek extravagánsak ebben a gazdasági helyzetben és az időzítés sem megfelelő, amik persze teljesen elfogadható indokok. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Dring beismerte, hogy a ReedPop - amely olyan eseményekkel bizonyított már, mint a PAX és a New York Comic Con - egy kicsit lassabban haladt a kívántnál és talán más kommunikációs stratégiára lett volna szükségük, de a probléma nem csak az volt, hogy az E3 nem változtatott: szerinte minden feltétel adott volt, minden megvolt, amit a résztvevők szerettek volna, de végül kiderült, hogy valójában nem is akarták ezt az egészet. Ha az iparág legnagyobb szereplői elkötelezettek maradtak volna, ahogy ígérték, akkor az E3 2023 nem marad el. 

"Utólag visszatekintve, talán az E3-nak radikálisabban kellett volna változnia. Nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni a digitális jelenlétre, a személyese jelenlétet igénylő kiállítással pedig az üzleti oldalra összpontosítani, anélkül, hogy a standokra támaszkodva csábítanánk be az embereket. De egyesek szerint ez már majdnem egy teljesen más esemény lett volna".

Dring elmondta, hogy nagyon csalódott, amiért az E3-at idén nem tartják meg, és nem biztos benne, hogy valaha is újra fel fog emelkedni a három e betű, mivel ez a játékipar showja, és az iparágnak akarnia kell, hogy legyen. Ki tudja, talán ha jövőre megérkezik a PlayStation 5 Pro, bemutatkozik a Nintendo következő masinája és a Microsoft is előáll egy még erősebb Xboxszal, az elég lehet hozzá. 

Kiemelt kép forrása: Insider Gaming

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)