Hirdetés

Az Overwatch 2 fejlesztőit is zavarták a csúszások, nem ez volt a terv

|

A Blizzard fejlesztői meséltek az Overwatch 2 körüli nehézségekről, és saját, a projekthez való hozzáállásukról.

Hirdetés

A 2019-es BlizzConon jelentette be a Blizzard először, hogy nekiugrik az Overwatch folytatásának, és mivel az az első részre építik fel, a közösség arra számított, hogy nem lehet olyan messze a megjelenés.

Most, közel 2 és fél évvel később még mindig nem játszottunk az Overwatch 2-vel, és ennek nagyrészt az újabb és újabb csúsztatások lettek az okai. A PVP részleg bétája jövő héten indul, így a fejlesztők is kicsit beszédesebbek már, mint a korábbi években.

Hirdetés

Geoff Goodman, a vezető karaktertervező adott egy interjút a USA Today újságíróinak, ahol mesélt a csapat helyzetéről és a fejlesztés folyamatáról.

"Évekkel ezelőtt megtárgyaltuk, hogy hogyan fogjuk egyszerre megoldani az Overwatch 1 bővítését és 2 fejlesztését."

A tervek nagyot változtak, ahogy jöttek a csúszások.

"Az egész csapat egy kicsit keserű és ingerült volt attól, hogy hogyan és mikor lettek elcsúsztatva a dolgok. Ennek egyébként több oka is volt, nem lehet egy körülményre ráfogni."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A csúszásoknak persze ára volt.

"A játék minden részét befolyásolja a gyártási költség. Mi itt a Blizzardnál annyira nem vagyunk hozzáláncolva megjelenési dátumokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy ne aggódnánk az idő és költségek miatt."

A csapatnak rengeteg ötlete volt új tartalmakra és változtatásokra, és ezek megvalósításához több és több időre volt szükség. A srácok el is zárkóztak mindenki elől és a munkába temetkeztek.

"Készen állunk rá, hogy felülemelkedjünk a múlton, és a játékosok kezébe adjuk a játékunkat. Végre újra izgatottak lehetnek majd valamitől, amit kiadunk."

Az Overwatch 2 PVP bétája jövő hét kedden indul. Jelentkezni itt tudtok, aztán mehet az imádkozás a meghívóért.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)