Hirdetés

A Bloodborne már 60 fps-sel fut PS5-ön egy modnak köszönhetően

|

Ha egy modder is megoldotta, a FromSoftware-nek gyerekjáték lenne a remaster.

Hirdetés

Kevés játéknak van olyan kitartó rajongótábora, mint a 2015-ben PlayStation 4-re megjelent Bloodborne-nak, amely bár nem része a Dark Souls szériának (annak ellenére sem, hogy ezt is a FromSoftware fejlesztette), viszont a soulsborne műfajnak jeles képviselője. Noha lassan már tíz éve annak, hogy bemutatták a gótikus Yharnamban játszódó akció-RPG-t, mégis minden egyes nagyobb játékexpó vagy State of Play alkalmával felmerül a játékosokban két vágy: a Bloodborne PC-s változatának megerősítése, valamint a Bloodborne folytatásának bejelentése. 

Egyelőre még egyikhez sem volt szerencsénk, csak a szívünket fájdította egy fénykép arról, hogy a színfalak mögött léteznie kell egy PC-s kiadásnak, és a Sony egyik embere is megforgatta bennünk a tőrt egy ízléstelen viccel, de a remény hal meg utoljára, hiszen egy modder már bebizonyította, hogy nem lenne nehéz megoldani, hogy PC-n is elérhetővé váljon a Bloodborne

Hirdetés

Utóbbi Lance McDonald volt, aki tavaly szeptemberben állította azt, hogy bár sokan úgy hiszik, a FromSoftware játékmotorja túl bonyolult és zavaros, erről szó sincs, sőt a PlayStation 4-es 60 fps patchet két sor kód átírásával meg lehetne oldani (tudniillik a Bloodborne 30 fps-re van korlátozva, még a Sony erősebb konzolján futtatva sem lehet kicsikarni belőle többet). Most McDonald újabb fejleménnyel jelentkezett: a PS4-es verzióhoz készült 60 fps-modját át tudta ültetni PlayStation 5-re is.

McDonaldnak egy másik, Illusion névre hallgató modder segítségével sikerült elérnie, hogy a játék hibátlanul pörögjön a combosabb konzolon 60 fps-sel és teljes 1080p-s felbontással. Az így elért eredmény nemcsak a vizualitásra volt jótékony hatással, de a mozgás folyékonyságára is, nézzétek csak: 

Amit McDonald és Illusion elértek, az egyértelműen lenyűgöző, de ez sajnos nem olyan mod, amit bárki szabadon telepíthet, hiszen egy módosított PS5-re lehet csak felrakni. Magyarán nagy technikai tudást igényel, nem érdemes vele otthon kísérletezni, mivel a konzol bánhatja. Remélhetőleg a modderek teljesítményéről értesül a FromSoftware is, és kiad egy hivatalos remastert (vagy patchet).

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)