Hirdetés

A Dying Light fejlesztői azt kérdezik, milyen főszereplőt látnánk szívesen a harmadik részben

|

Nem tudtak egyetértésre jutni házon belül, a közönség segítségét kérik.

Hirdetés

Még nem ért pályafutása végére a Dying Light 2, és látva, meddig frissítgették az első részt, biztos, hogy számos DLC-t, kisebb-nagyobb új tartalmat kapunk a következő években. Április 20-án este 8 órakor bemutatkozik a még aznap megjelenő Gut Feeling update a Techland Twitch csatornáján, amitől a harcrendszer átdolgozására, a tárgyak kinézete megváltoztatásának lehetőségére, és további érdekes újításokra számíthatunk.

Ennek véglegesítése közben beszélgettek a fejlesztők arról, milyen lehetne a Dying Light 3, és a közönség véleményére is kíváncsiak.

Hirdetés

Bár a franchise-ért felelős vezető, Tymon Smektala leszögezte, hogy tweetje nem a Dying Light 3 bejelentése, megkérdezte követőit, hogy ha a DL3 elkészül, milyen főhőst látnának benne a legszívesebben. 

A szavazást 5921 szavazat után a jó útra tért GRE-ügynök nyerte, a túlélő lett a második, majd jóval lemaradva végzett a Nightrunner és még annál is hátrébb a Pilgrim.

Ugyan nem vehetjük biztosra, hogy a Dying Light 3 elkészül, az előző részek sikereit látva nem lepődnénk meg, ha a Techland már dolgozna rajta. Addig meg örülünk a DL2 újdonságainak.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)