Hirdetés

A God of War atyjának egyáltalán nem tetszik, ami a reboot óta Kratosból és a franchise-ból lett

|

David Jaffe nem rajong különösebben az újragondolt God of War és annak folytatása által képviselt irányért, és el is mondta, hogy miért.

Hirdetés

Noha David Jaffe már évekkel ezelőtt videós tartalomgyártásra cserélte a játékfejlesztést, sokak szemében a mai napig komoly szakmai tekintélynek számít, hiszen nemcsak a Twisted Metal széria megalkotásából vette ki a részét, hanem annak idején ő irányította a PlayStation 2-re kiadott God of War fejlesztését. A folytatás munkálatai során eggyel hátrébb lépett, átengedve a stafétát Cory Barlognak.

Abban az érában még egészen másra helyezték a fókuszt a PlayStation egyik legfontosabb exkluzív játéksorozatán dolgozó fejlesztők: egyértelműen a pörgős akció dominált, a kombókra épülő, az erőszakot csúcsra járató összecsapások mellett a történetnek és a karakterfejlődésnek csak a másodhegedűs szerepe jutott.

Hirdetés

Mindez két generációval később a környezetváltást is elhozó reboottal megváltozott, amikor a fejlesztők, akik maguk is idősebbek, érettebbek lettek, úgy csavarták a történetet, hogy abban megjelenjenek saját élettapasztalataik - élen azzal, hogy mit jelent szülőnek lenni - , és ennek megfelelően formálták Kratos személyiségét is.

Éles váltás volt, amit a kritikusok imádtak, és ami értelemszerűen még fontosabb, a játékosok zöme is értékelte. De nem David Jaffe, aki a minap egy videót szentelt annak kérdésnek, hogy feltétlenül tükröznie kell-e a God of Warnak a fejlesztők tapasztalatait.

Ő maga úgy véli, hogy az új irány nem marad hű sem a karakter, sem a franchise szellemiségéhez. Párhuzamot vont a megállapodó, családot alapító, az apaság örömei elé néző Indiana Jonesszal, amit személy szerint nem tart túl izgalmasnak. Jobban örülne annak, ha a fejlesztők a személyes élményeiket, gondjaikat, új szellemi termékbe gyúrnák bele, vagy ha mindenképpen a God of Warnál maradnak, akkor új karaktereket használnának erre a célra.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)