Hirdetés

Aliens vs. Predator - Előzetes

|

Idén februárban újra egymásnak esik eme két csúcsragadozó földönkívüli faj, mi emberek pedig szűkölve menekülünk a sötétben és azt mormoljuk, hogy „mindenütt jó, de legjobb otthon!”

Hirdetés

Az Alien franchise már 1979 óta él, s miután sikeresen pároztatták a másik, kissé fiatalabb, ám méltán népszerű Predátor univerzummal, egy egészen érdekes, ám annál veszélyesebb világot sikerült megalkotni, ahol az ellenség akár a fejünk felett is rejtőzhet.


A Rebellion-nak bőven van tapasztalata az Aliens vs. Predator (avp) témában, hiszen 1999-ben ők követték el a játék első részét, ami azóta igazi klasszikussá avanzsálódott a rajongók szemében. Ebből kiindulva a Sega úgy döntött, hogy az ő karmaik közt kell megszületnie a harmadik résznek.
A játék története a bolygó neve: Halál c. film után 30 évvel egy emberek által kolonizálni kívánt BG-386 kódjelű bolygón játszódik. Eme jobb sorsra hivatott faj bányászgatás közben rálel egy idegenek által épített piramisra, s hosszas töprengés után úgy döntenek, hogy abból baj nem lehet, ha egy kicsit körülnéznek odabent...de lett. És ha már a humanoidok és a gyomorsavlekötőt még mindig fel nem találó idegenek egymásnak esnek, akkor a vadászok sem maradhatnak ki a buliból.


A történetet mind a 3 faj szemszögéből végigélhetjük, és az ígéretek szerint ezek a történetszálak össze is fonódnak, így érdekes lesz látni egy szituációt a másik faj szemszögéből is. A 3 singel-player kampány mellett természetesen nem maradhat el a multimóka sem, melyből 7 félét is kapunk, és némelyik igen érdekesnek ígérkezik.
Mivel egyre közeleg a megjelenés dátuma, a hónap elején kiadásra került a játék demó verziója, ami egy darab multi pályát tartalmaz, s melynek fogadtatása korántsem volt felhőtlen. Eleinte a tömeges csatlakozási gondok keserítették meg a játékosok életét, később pedig a játék közben szerzett élmények osztották meg a tömeget. Volt aki az egekbe, volt aki a pokolba kívánta a készítőket.


Véleményem szerint ennek a demónak az a célja, hogy megtapasztaljuk a játék hangulatát, valamint az, hogy megismerkedjünk véres történetünk főszereplőivel:

Alien: Gyors, mindenre felmászik, nagyon fáj ha megharap és kedveli a nedves sötét sarkokat. Elsőre igencsak nehéz az irányítása, néha azt sem tudtam hol van a fent vagy a lent, de értő kezekben egy tökéletes gyilkológép, hiszen erre teremtetett.

Predator: Az igazi vadász, csak akkor mozdul, ha biztos abban, hogy csapása végzetes lesz, hobbiból pedig áldozatai fejét gyűjti. Sokan úgy gondolják, hogy igazi kempelős faj, ezt én is osztom. Hirtelen haragú játékosok kezében nem lesz olyan hatékony, mint egy hideg fejjel gondolkodóéban.

Marine: Az ember, a hús a kondérban, akinek annyi esélye van az életben maradásra, mint egy féllábú tengerésznek a seggberúgó viadalban. Mégis esélytelenségükben rejtőzik szépségük is. Hihetetlen hangulatos, ahogy a mozgásérzékelő egyre élesedő hangon jelezi, hogy hamarosan eljön értünk a halál. Sokan panaszkodtak, hogy az idegenekhez képest túl gyengék, de ne feledjük, hogy a teljes játékban több eszköz áll majd rendelkezésére, úgyhogy helyzetük talán némileg jobb lesz.


A demó nem támogatja a dx11-es módban való futtatást, ezért a külsőségek megállapítására nem alkalmas. Az egyre sűrűbben adagolt ingame videók alapján azonban úgy tűnik, hogy meg fog felelni a kor által támasztott követelményének, illetve aki szereti az élveboncolás naturalista ábrázolását, az kifejezetten elégedett lesz a látványvilággal, hiszen abban nem lesz hiány.
A konklúzió az, hogy nem érdemes a kissé elhibázott demó alapján hirtelen következtetéseket levonni. Hangulatban hozza a filmet, és ha az egyszemélyes kampányban kihasználták a karakterekben rejlő lehetőségeket, akkor egy rajongó sem lesz csalódott.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)