Hirdetés

American Truck Simulator teszt - az Államok földjén

|

Európa útjait már elkoptattuk, ezért inkább irány az Egyesült Államok, ahol új kamionok és új kalandok várnak.

Hirdetés

Elég régóta vártuk már, hogy sokunk kedvenc kamionos szimulátora végre hivatalosan is átköltözzék a tengerentúlra, ahol a végeláthatatlan puszták és az évmilliók alatt bordásra vájt sziklák uralják a tájat. Habár az Euro Truck Simulator 2-t sem érte panasz a modokkal kiegészített térképek nagyságával kapcsolatban, valahogy mégiscsak szeretne az ember arra a földrészre is eljutni, ahol még hisznek a köbcentiben és a krómban, a motorokat pedig nem (annyira) szorítja gúzsba az egyre szigorúbb károsanyag-kibocsátási szabályozás.

Amerika kapitány

Mindamellett, hogy ezúttal a tengerentúlon teljesítünk szolgálatot, az általános játékmenetben semmiféle újdonságot nem tapasztalunk, tehát először úgyis másoknál gályázunk, míg össze nem szedjük magunkat annyira, hogy végre vásároljunk egy saját járművet (ami instant eladósodást jelent, de ez egy szimulátor, és az élet is ilyen). Ellenben meg kell szoknunk a mérföldben történő sebességmérést, bár a HUD-on ettől függetlenül mindent beállíthatunk az SI-nek megfelelően. Nagyon be fog jönni az amerikai életérzést kedvelő játékosoknak a csőrös kamionok és a régi amcsi autók jelenléte, melyekben még van stílus és egyéniség. Egyebekben viszont minden a régi, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy a megszokott, hiszen hiába vagyunk egy másik kontinensen, a kamionos életérzés ugyanaz. Ellenben akad olyan újdonság, ami közben mégis régi, mert az 18 Wheels of Steel sorozatra emlékeztet: fix traffipaxok helyett az úton haladó vagy a bozótban várakozó rendőrautók okoznak fejfájást.

Leesett az állam, hogy ez csak két állam

A térkép Nevadába és Kaliforniába kalauzol el (Arizona még úton van), és attól függően, hogy éppen merre járunk, az aszfaltot keresztezve békésen tovagörgő ördögszekerekkel vagy a partnak csapódó és ott millió cseppre széteső hullámokkal találkozhatunk, az pedig külön tetszett, hogy egészen eldugott utakon is autózhatunk. A megjelenítés az ETS 2-ben megszokott, tehát az összkép jól néz ki, de most mintha valahogy darabosabbak lennének a fák és az épületek. Bár ez nem annyira zavaró, csak talán jobban feltűnik, mivel a környék általában kietlenebb. A kamionok kivitelezésében viszont mindig is kiemelkedően jó volt az SCS csapata: kívül és belül egyaránt remekeltek újfent, de a mesterséges intelligencia irányította többi jármű sem olyan csúnyácska, mint az előző SCS játékban, illetve a forgalom okosabban viselkedik, mint amit megszoktunk tőle. A gép által irányított verdák megfontoltabbak, nem akarnak mindenáron sávot váltani, nem kanyarodnak ki elénk, és ha már itt tartunk, mintha a városokban zöldhullámot lehetne felfedezni a lámpák viselkedésében.

Hoppá, alighanem defekt

Hiába azonban az új földrész és az amerikai vasak, azért akadnak kifogásolnivalók, mint például az ETS 2-höz képest szinte nevetségesen aprócska térkép, ami hamar unalmassá teszi a fuvarokat. A pénzmag sem úgy dől, ahogy kellene neki, ez pedig nehézkessé teszi a saját cég megalapítását. Meglepően kevés kamiongyártó képviselteti magát, de ezek legalább mind licences járgányok, és tudomásunk szerint az SCS keményen dolgozik, hogy hamarosan még több legyen belőlük a játékban. Ez a három dolog azonban pont elég ahhoz, hogy kicsit csalódottak legyünk, és hogy a pontozást levigye 70 közelébe.

Egyvalamit azonban ne felejtsünk el, mégpedig azt, hogy a moddertársadalom mindig lelkesen fogadta az SCS brigád munkáját, és pillanatok alatt meggyőző mennyiségű és minőségű kiegészítőkkel árasztotta el a netet. Visszafogott áron azonban az alapjáték is megéri a pénzt, míg ingyenes tartalmakkal együtt akár jó vétel is lehet.

American Truck Simulator
Mert a kamion a miénk, és el akarunk menni vele, érted?
Ami tetszett
  • Amerika
  • csőrös verdák
  • hiteles környezet
Ami nem tetszett
  • kicsi térkép (még)
  • kevés kamion
  • gyengén csorgó dollárok
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)