Hirdetés

ARK: Survival Evolved - két részletre bontva érkezik a Genesis kiegészítő

|

A DLC első fele már idén decemberben megjelenik, de az előrendelők akár most bezsebelhetnek egy apró újdonságot.

Hirdetés

A hivatalos megjelenése óta számos új tartalommal bővült a Studio Wildcard őshüllőkkel tarkított túlélőjátéka, de a jelek szerint a fejlesztőknek még van mit mutatniuk, ugyanis már javában készítik a következő DLC-t, ami újfent izgalmas újdonságokat ad hozzá a dínós mókához.

Hirdetés

A jelenlegi tervek alapján a Genesis névre keresztelt kiegészítő két részletben jelenik majd meg, és többek között a játék első beszélő szereplője, a HLN-A névre hallgató mesterséges intelligencia is bemutatkozik. A játékosok mellé társként szegődő MI-vel nemcsak beszélgetni tudunk majd, hanem különböző feladatokat is végre kell hajtanunk neki, nem mellékesen kis társunk a történetben is fontos szerepet tölt be. A Season Pass már most előrendelhető Steamen, és aki a megjelenés előtt beruház rá, rögtön megkapja HLN-A-t, így nem kell a megjelenésig várnia.

A Genesis pályája egyébként sok változatos területet tartogat, az áldozataikra leső óriási tűzgyíkok uralta vulkanikus régióktól a gyönyörű (de legalább annyira veszélyes) hófödte hegycsúcsokig; a DLC talán legérdekesebb elemei talán mégis a vízen úszó, hatalmas teknősök lesznek, amelyek páncéljára akár egész bázisokat húzhatunk fel. Valljuk be, hogy ez azért elég menőn hangzik.

Hamarosan tehát ismét érdemes lesz visszanézni az ARK-ba, ugyanis a tervek szerint a Genesis első felvonása idén decemberben debütál, a folytatás pedig valamikor 2020 telére várható. Ti várjátok már az újdonságokat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)