Hirdetés

Az I, the Inquisitor világában Jézus nem halt meg a bűneinkért, inkább bosszút állt

|

Jacek Piekara regényein alapul ez a végtelenül sötét tónusú lengyel videojáték, amibe végre rendesen belenézhettünk.

Hirdetés

A The Dust nevezetű lengyel fejlesztőcsapat szinte napra pontosan egy éve mutatta meg az első teaser trailert az I, the Inquisitor című akció-kalandjáték kapcsán, most viszont már egy komolyabb előzetessel is elő tudtak rukkolni. Meglehetősen érdekes alapvetések mentén épül fel a játék világa, ami Jacek Piekara lengyel szerző regénysorozatából merítkezik. 

Jacek Piekara regényeiben ugyanis Jézus Krisztus nem halt meg a kereszten: megfeszítése után széttörte a feszületet, majd tűzzel és vassal bosszút állt kivégzőin és az összes hitetlenen. 1500 év telt el ezen események óta, a játékban tehát már a középkorban járunk, ahol az inkvizítorok tartatják be a bibliai törvényeket. 

Hirdetés

Piekara regényeinek főhősét, Mordimer Madderdin inkvizítort fogjuk majd irányítani a játékban, a fejlesztők ígéretei szerint pedig rajtunk fog múlni, hogy könyörültet tanúsítunk a bűnösök felé, vagy inkább kegyetlenül megbüntetjük őket. 

Az I, the Inquisitor PC-re, valamint PlayStation 5-re és Xbox Series X-re érkezik, az előző generációt tehát teljesen ki fogja hagyni.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)