Hirdetés

Diablo IV, Street Fighter 6 és Warhammer 40,000: Rogue Trader - ezzel játszunk a hétvégén

|

Pokoli démonokkal, született harcosokkal és a jéghideg világűr mélyének rémségeivel nézünk szembe.

Hirdetés

Mindannyian készülünk valamire: ki az előttünk álló roppant sűrű napokra, ki pedig arra, hogy végre a kezei közé kaparintsa a játékot, amire már hetek, hónapok, sőt évek óta várt. A Diablo IV (korai) rajtja sokunknak örömünnep, ám nem a Blizzard ARPG-je az egyetlen alkotás a láthatáron, amelyik el tudott bűvölni minket.

HP - Mostantól csak Diablo IV, talán be is másolom előre a heti játékajánlókba, mert erősen kétlem, hogy bármi mást is elővennék huzamosabb ideig a következő 3-4 hónapban. Aztán persze majd az idő eldönti, azért a Street Fighter 6 világában sem lenne rossz elmélyedni, Hunter tesztje eléggé felkeltette az érdeklődésemet.

Paca - Az egri hegyekben pihenek rá a közelgő, bejelentésekkel teli időszakra, úgyhogy csak a társasok jöhetnek szóba, abból viszont hoztunk párat: Fesztáv: Ázsia, Azul mini, Szerelmes levél és Fröccs fértek be a szabadon maradt helyekre.

mazur - Még a Jedi Survivorben kaszabolok, de közben már a Diablo IV-ről ábrándozok... Egyébként nem igaz, mert most már a legkisebb gyerekem is elkezdett Zeldázni, úgyhogy leginkább azt nézem (de titokban akkor is a Diablo IV-ről ábrándozok.)

Hirdetés

Kaci - Vasárnap egy Diablo 4 launch party házigazdája leszek, úgyhogy szabadidőmben igyekszem felkészülni a Blizzard démoni kalandjából. Egyébként pedig a kutyával játszunk, és mivel labdával ügyesebb mint kontrollerrel (legalábbis egyelőre), maradunk a jó öreg dobálásnál.

Dawe - Múlt hétvégén lecsaptam a Call of Duty Modern Warfare remasterelt verziójára, úgyhogy már fenem a mesterlövészpuskámat, hogy az ágas-bogas-leveles álcaruhát magamra húzva végigkúszhassak Csernobil kietlen tájain. Ha pedig már minden terror-, és szeparatistát jobb belátásra térítettem, a szintén remasterelt Burnoutban zúzok majd össze pár száz autót, az isteni DJ Atomica legnagyobb örömére.

Zs - Pillanatnyilag egy furcsa köztes állapotban leledzek: a Diablo IV előtt már semmibe sem szeretnék belevágni, a béta óta viszont elbizonytalanodtam, hogy szabad-e egyáltalán 30 ezer forintot súroló játékot venni ebben a príma gazdasági helyzetben. A kérdést nyitva hagyom, a hétvégén pedig az Iron Marines Invasion kimaradt mellékküldetéseivel ütöm el a szabadidőm. 

Hunter - Ha engem kerestek, akkor a Street Fighter 6 Battle Hubjának egyik sarkában leszek összevert arccal és széles vigyorral. Már egyszer 20 000 karakterben leírtam, hogy miért imádom a játékot, szóval csak annyit mondok, hogy amennyiben találtok egy mindig dobásra-kész Manont a meccseitekben, akkor az én leszek.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Szada - Az előző hétvégén nem volt rá annyi időm, mint szerettem volna, így továbbra is a Planet of Lana pörög majd, és ha sikerül végre befejezni, akkor ránézek a Railway Empire 2-re, mert szeretem a menedzsment játékokat és a vonatokat is, szóval mehet a virtuális Déli pályaudvar.

Kivi - Teljes lendülettel belevetem magam a Street Fighter 6-ba. Csak a demót pörgettem korábban, hogy ismerkedjek az újdonságokkal, de minél több karaktert ki szeretnék próbálni, mielőtt egyáltalán eszembe jutna, hogy online meccsre vállalkozzak.

Chava - Annyira beszippantott a Warhammer 40,000: Rogue Trader bétája - látványos a fejlődés az ígéretes alfához képest is -, hogy gondolatban akkor is a von Valancius dinasztia zászlóshajójának hídján járkálok fel és alá, amikor például határidős anyagot ütök össze egészen más témában, vagy híreket szállítok nektek.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)