Hirdetés

Évfordulós kiadást kaphat a Beyond Good & Evil

|

A Beyond Good & Evil 2 a fejlesztői pokolban senyved, az első rész viszont ünnepel.

Hirdetés

Nem ritka a játékiparban, hogy egyes projekteken az átlagosnál jóval tovább dolgoznak vagy esetleg újrakezdik a fejlesztést. Ilyen volt az azóta megjelent Dead Island 2, a még mindig készülő Skull & Bones, és a Beyond Good & Evil 2 is, amely 2008 óta nem tudott megjelenni, és csak néha ad magáról egy-egy bizonytalan életjelet. Tavaly pont azzal került be a Guinness rekordok könyvébe, hogy ez lett a leghosszabb ideje fejlesztésben lévő videojáték, és azóta sem kukázta a Ubisoft

Mindez azért is szomorú, mert az első rész egyike a klasszikusoknak: különleges világába, fotózást, ügyességi részeket és vezetést is magába foglaló játékmenetébe, és egyedi hősnőjébe azonnal beleszerettünk, társát, az antropomorf disznót, Pey'j-t pedig sokan elfogadtuk volna havernak. 

Hirdetés

Közben aztán annyi idő telt el, hogy a Beyond Good & Evil elérkezett egy újabb kerek évfordulóhoz: novemberben lesz 20 éve, hogy megjelent. Ez az ESRB listázása miatt jutott eszünkbe ennyivel korábban, ugyanis a korhatárbesorolásért felelős szervezet adatbázisában felbukkant a Beyond Good & Evil 20th Anniversary Edition névre keresztelt termék, amely PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re érkezhet meg valamikor a közeljövőben. 

A Ubisoft egyelőre hivatalosan nem jelentette be az újrakiadást, így azt sem tudjuk, hogy ez a változat mennyivel tud majd többet, mint az eredeti, de annak valószínűleg minden rajongó örülne, ha a modern platformokon is zavartalanul futna a játék, egy remasternek meg pláne. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)