Hirdetés

Five Nights at Freddy's World bejelentés - nagyon más az új rész

|

Nem készül ötödik rész a Five Nights at Freddy's-ből, a horrorszéria alkotója inkább már szerepjátékban gondolkodik, és be is jelentette az első címet.

Hirdetés

A többrészes, igencsak népszerű indie horrorjáték, a Five Nights at Freddy's nem folytatódik a negyedik fejezet után a megszokott formájában, és most nem a Warner Bros. által készített filmváltozatra gondoltunk. 

A széria atyja, Scott Cawthon egy posztban jelentette be, hogy nem lesz Five Nights at Freddy's 5, viszont kapunk helyette a sorozaton belül egy teljesen más műfajú játékot, a Five Nights at Freddy's World című RPG-t. Ebben a játékosok az FNaF játékok karaktereinek széles választékából hozhatnak össze egy partyt. A jelenlegi terv az, hogy még idén Halloweenkor megkapjuk a PC-re, iOS-re és Androidra szánt Five Nights at Freddy's World demóját, de még a korai fejlesztési fázisnál jár a készítő, így ne vegyünk rá mérget, hogy már ebben az évben belekóstolhatunk. Bár ismerve a megjelenésekhez fűződő viszonyát, ki tudja.

Nem ez az első eset, hogy Cawthon szerepjátékkal dolgozik, ugyanis a nevéhez fűződik a The Pilgrim's Progress című 8-Bites RPG-készítő, és a The Desolate Hope névre hallgató rendhagyó címet is szerepjátékos elemekkel (ezt láthatjátok a fenti videón) ötvözte.

Mi a véleményetek a bejelentésről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)