Hirdetés

Megint feltörték a PlayStation 4-et, ezúttal Marióztak rajta

|

Kalózjátékokra ugyan továbbra sem érdemes számítani a konzolon, az újabb biztonsági rést kihasználó kínai csapat bemutatója így is látványos lett.

Hirdetés

Még az év elején mutatta be egy csapat, hogy a PlayStation 4 egy régi szoftverének biztonsági hibáját kihasználva Linuxot futtattak a konzolon, de ennek a gyors frissítések miatt csak korlátozott jelentősége volt. Egy kínai csoport viszont most egy sokkal frissebb verziót tört fel.

Miután korábban az 1.76-os firmware hibáját használta ki a fail0verflow, a Chaitin.cn csapata a jóval frissebb 4.01-es változatban talált rá egy hibára, aminek segítségével átvehették az uralmat a konzol felett. Ezt követően ők is a Linux PS4-hez igazított verzióját futtatták, amin rengeteg játékot emulálhattak, a bemutató kedvéért éppenséggel egy Mario-játékot választottak. Mindez azért is elég érdekes, mert jó eséllyel ez, vagy egy korábbi szoftver lesz majd a megjelenéskor a PlayStation 4 Pro gépeken is.

A kalózjátékok megjelenésére viszont ezúttal sincs sok esély, ugyanis a törést a GeekPwn találkozón bemutató csapat egy pekingi, internetes biztonsággal foglalkozó cég munkatársaiból áll, akik minden bizonnyal nem adják majd ki a szoftvert. Ráadásul a Sony valószínűleg a Denuvo készítői által is emlegetett macska-egér harc jegyében hamar ki is adta a 4.05-ös szoftvert, amiben minden bizonnyal befoltozták a videón is kihasznált hibát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)