Hirdetés

Gigantikus frissítést kapott 2023 egyik legjobb szerepjátéka, több mint 1800 hibát javít

|

Emellett egy sor hasznos fejlesztéssel is gazdagodott az Owlcat Games fejlesztette Warhammer 40,000: Rogue Trader.

Hirdetés

Igazi nagyágyúk (Baldur's Gate 3, Cyberpunk 2077: Phantom Liberty, Diablo IV, Final Fantasy XVI, Hogwarts Legacy, Starfield) között kellett bizonyítania a 2023 utolsó heteiben debütált Warhammer 40,000: Rogue Tradernek, de az Owlcat Games RPG-je derekasan állta a sarat. Erről árulkodnak a túlnyomórészt pozitív kritikák mellett a játék eladási mutatói is.

A stúdió nyilvánosságra hozta, hogy a decemberi rajt óta eltelt két hónapban nem kevesebb, mint félmillió példány fogyott a PC-re, valamint PlayStation 5 és Xbox Series X|S konzolokra kiadott alkotásából.

Hirdetés

Rétegjátékról lévén szó, ez az eredmény már ok az ünnepre, ám a játékosokat minden bizonnyal jobban érdekli az ebből alkalomból összevágott, dicséreteket halmozó trailernél, hogy az Owlcat útjára bocsátotta az 1.1-es frissítést, amely azon túl, hogy tengernyi kisebb-nagyobb hibát orvosol, a képességeken és fegyverek statisztikáin módosítva, valamint a harcérintkezésekbe belenyúlva kiegyensúlyozottabbá teszi az összecsapásokat.

Minden bizonnyal sokan örülnek majd annak - pláne, akik új kalandot kezdenek -, hogy a korábbinál lényegesen több szöveg kapott szinkront a prológusban, és a társak sem némák, amikor egymás közt csevegnek. Ezzel párhuzamosan csiszolt a csapat a játék optimalizálásán is, a patch telepítését követően jobb teljesítményre számíthatunk minden platformon, és egyúttal okosabb MI-re is, jelentősen ritkítva a baráti tűznek áldozatul eső ellenfelek arányát. Az 1.1-es frissítés okozta változások teljes listáját itt találjátok.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)