Hirdetés

Ha ez a frissítés nem menti meg a Halo Infinite multiját, akkor semmi

|

Sokat késett, de már tényleg nincs messze a tartalomban gazdag Season 3: Echoes Within.

Hirdetés

Még a legelhivatottabb rajongók sem vitathatják, hogy bár az egy év halasztás után megjelent Halo Infinite jól indult ugyan, az érdeklődés látványosan alábbhagyott, miután elmúlt a korábbiaknál jóval nyitottabb struktúrájú kampány varázsa, a beígért funkciókra és további többjátékos tartalmakra pedig kényelmetlenül sokat kellett várni. Hogy a jövőben képes lesz-e felgyorsítani  tempót a 343 Industries, a finoman szólva is kétséges, mivel nemrég jelentős mértékű leépítéssel kellett szembenéznie.

Mindenesetre, akit magával tudott ragadni a Halo Infinite online összecsapásainak flow-ja, az úgy készülhet, hogy a tavaly ősszel beharangozott időpontban, március 7-én terv szerint elrajtol az Echoes Within címet viselő Season 3. A dolgok jelen állása szerint június 27-éig fut majd.

Hirdetés

A frissítéssel három új térkép érkezik, az Arena módban játszható Cliffhanger és Chasm kettőse, valamint a Big Team Battle lehetőségeit kibővítő 8v8-as Oasis. Kapunk új fegyvert is az M392 Bandit DMR képében, valamint egy hasznos kütyüt, amivel a látást befolyásoló buborékot hozhatunk létre (Shroud Screen). Ennek nagyjából ugyanaz a szerepe, mint egy füstgránátnak. Szintén a csomag részét képezi egy 100 lépcsős Battle Pass, valamint az Escalation Slayer játékmód.

Túl a hivatalos tartalmakon a trailer megvillantotta a közösség tagjainak alkotásait is, a Forge szerkesztővel készült térképek közül a legmenőbb az, amelyik egy Halo-rajongó szobáját változtatja csatatérré.

A Halo Infinite többjátékos módja ingyenesen játszható PC-n, Xbox One-on és Xbox Series X|S konzolokon.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)