Hirdetés

Halo Wars - Teszt

|

A Halo Wars tesztelésekor egy kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem, annak okán, hogy eszembe jutott a sorozat legendás első része.

Hirdetés

Akkoriban még igencsak kérdéses volt, hogy egyáltalán lehetséges-e egy jól működő FPS-t konzolra megírni. A Halo még az akkori körülmények között sem volt komplexnek nevezhető, és igazándiból a szori sem volt túl bonyolult. Mégis, a Halo egy FPS volt, amit kifejezetten konzolra készítettek, és parádésan működött. A játék sikerén felbuzdulva azóta persze már számtalan FPS készült, de az egész mizériát a Halo indította el. A Halo Wars hasonló cipőben jár, csak a műfaj más.

halo_wars_concept_art_1_small.jpg

Sokáig úgy tűnt, hogy az RTS lesz az a műfaj, amely megmarad PC exkluzívnak, de ha a Halo Wars-ot vesszük alapul, akkor azt kell mondanunk, hogy erre nem sok esély. A Halo Wars és a Halo közötti párhuzam pedig teljesen világosan kirajzolódik. A Halo Wars nem a legbonyolultabb, legkifinomultabb RTS a piacon, viszont egy olyan játék, amely kifejezetten konzolra készült, és tökéletesen működik, azaz pompás játékélményt, és hosszú távú szórakozást biztosít a játékosok számára.
Halo Wars - 5. kp Halo Wars - 6. kp

Foxtrot Zero
A Halo Wars-ot két olyan, jó tulajdonsága van, amelyek magasan kiemeleik a jelenleg konzolon található RTS-ek tömegéből. Az első a kifejezetten elegáns, és nagyon könnyen elsajátítható irányítás. Ezt olyan szintű profizmussal oldották meg az Ensemble Studio programozói, hogy szinte szavakat sem találok.
halo_wars_concept_art_2_small.jpg

Nincs semmiféle görcsölés, anyázás, mintegy fél óra után a Halo Wars volt az első olyan RTS, melynek során nem a kontrollerrel küzdöttem, hanem az ellenséggel. A bal kar segítségével mozgathatjuk a kamerát, az „A" gombbal kijelöljük egységeinket, míg az „X" gomb mozgásra bírja őket. Az „Y" a speciális képességeket csalja elő, a bal és a jobb nemtommi segítségével pedig a képernyőn, illetve a térképen található összes egységünket kijelölhetjük. A kiválasztott egységek között a jobb ravasz rángatásával tudunk váltogatni, így lehetőségünk nyílik a taktikázásra, anélkül, hogy agysérvet kapnánk, mire egyesével kijelölgetünk mindenkit. Természetesen a rendszer nem tökéletes, mert ezzel a módszerrel kissé nehéz vegyes csapatokat létrehozni, de hála istennek a Halo Wars esetében erre nem lesz szükség.
Halo Wars - 7. kp Halo Wars - 8. kp

A második tuti jellemzője a játéknak ugyanis nem olyasvalami, amit a készítők beépítettek, hanem olyan dolgok, amiket nagy merészen kihagytak. Ahelyett, hogy egy agyonbonyolított, konzolon inkább frusztrálóan nehéz játékmenettel álltak volna elő, az Ensemble egy zseniális húzással teljesen újszerű mechanizmussal operáltak.  Mivel a mikro menedzsment, és az egységek egyesével való kiválasztása elképzelhetetlen, ezért egy alapvetően „brute force" alapú stratégiát hoztak nekünk a srácok. A bázisok csak fix helyen lehetnek, az építkezési pontok jó nagyok, ezáltal könnyen kiválaszthatóak, a pályák viszonylag kicsik, és egyszerűek, a tempó pedig nem túl gyors, ezáltal a játékosoknak bőven van idejük az egységekkel szöszölni, amikor éppen erre van szükség.
Halo Wars - 9. kp Halo Wars - 10. kp

Az átkaroló hadművelet
A fentiek ellenére senki ne higgye, hogy a Halo Wars akciójáték lenne. Igaz. hogy erősen akció orientált stratégiáról beszélünk, ennek ellenére a stratégia nagyon is jelen van, csak éppen nem a manapság divatos kisebb dolgokkal kell törődnünk, hanem a nagyobb célok kell, hogy szemeink előtt lebegjenek. A célok elérése érdekében mindig nagyban gondolkodjunk, ez főleg a multiplayer részben igaz.
halo_wars_concept_art_3_small.jpg

A multis partyk rettentő hangulatosak, még akkor is, ha fix bázisoknak köszönhetően viszonylag egyszerűnek tűnhet a feladat. Ez nem így van, mert ugyebár az ellenfél sem totál lüke - szerencsés esetben - és mivel a bázisokat megvédeni vagy elfoglalni nem is olyan egyszerű, a sima egységek viszonylagos olcsósága miatt igazán pompás kis csatákat lehet vívni. A résztvevők természetesen küzdenek a fix pontokért, ahol új bázisokat lehet építeni, hiszen akinek több supply pad áll rendelkezésére, annak előbb lesz pénze a fejlesztésekre, vagy a mindkét oldalon megtalálható szuper egység létrehozására, viszont a főbázisunkat nem szabad védtelenül hagyni, hátha a piszok ellenfél oda is küld egy különítményt. Ezáltal a multis csatákat általában egyfajta hullámzás jellemzi, melynek során mindkét oldal seregei hol itt, hol ott csapnak össze, és a totális győzelem kivívása korántsem olyan könnyű, mint azt elsőre hinnénk. A játék ezen része is nagyszerű szórakozást nyújt, és az emberi ellenfelek végtelen változatosságának köszönhetően megunhatatlan.

Drive, Chief, drive!
A játék legnagyobb vonzereje mégis az, hogy a Halo univerzumában játszódik. A rajongók akik eddig csak FPS szemszögből vehettek részt a Covenant és az UNSC harcaiban, most madártávlatból szemlélhetik az eseményeket. A játék sztorija nem túl bonyolult. Egy UNSC katona történetét követhetjük nyomon, aki Forge névre hallgat, és egy titkos Covenant relikvia körül bonyolódik az események láncolata.
halo_wars_concept_art_5_small.jpg

Amennyiben sikeres lenne a Covenant terv, a háborút is megnyernék seperc alatt, de nincs nagy baj, hiszen Forge - és mi - jól megakadályozzuk ezt. A sztori, ha nem is bonyolult, és a kliséktől sem teljesen mentes, arra mindenképpen jó, hogy néhány csodálatos átvezetővel, és egy élvezetes egyjátékos kampánnyal ajándékozzanak meg minket.  A pályákon nem csak a fő feladatokat teljesíthetjük, hanem mindig lesz egy két mellékküldetés, amiket már csak azért is érdemes lesz megcsinálnunk, mert az Ensemble nagyon profin integrálta a konzolokra jellemző pontszerző mentalitást. A mellékküldetések segítségével szerezhetünk extra pontokat, felülmúlhatjuk saját egyéni csúcsunkat, és az achievmentek is legtöbbször ezekhez kötődnek.
halo_wars_concept_art_6_small.jpg

A Halo univerzum másik nagy vonzereje ugyebár az egységekben realizálódik, és az Ensembele itt is profi munkát végzett. Minden egység olyan, amilyennek lennie kell, ahogyan azokat az FPS részekben megismertük. A legendás Warthog még mozgásában is az Halo játékokat idézi, de a többi egység is példásan van megalkotva. Egyedül talán a szuperképességek terén tapasztalhatunk némi sivárságot, mert bár a Warthog és a Spartan képesség eszméletlen jó - a dzsippel legázolhatjuk a gyalogokat, a Spartan pedig elfoglalja az ellenséges egységeket - a többi egységnél ez általában kimerül egy erősebb lövéssel, vagy hasonlóval.
Halo Wars - 11. kp Halo Wars - 12. kp

A Halo Wars tehát pompásan vette az akadályt, és tökéletesen betölti azt a szerepet, amit az Ensembele és a Microsoft neki szánt. Egy akció orientált RTS, melyet kifejezetten konzolokra szántak, nem törődve a PC-n megszokott klisékkel, és azzal, hogy ott hogyan is működne egy hasonló játék.
halo_wars_concept_art_7_small.jpg

Ennek így is kell lennie, mert az alapvető különbségek ellenére, a műfajnak van létjogosultsága konzolokon is, főleg ha a többi fejlesztő is meghozza a fenti döntéseket. A Halo Wars nem az a játék, ami miatt a hardcore PC-s stratégák Xboxot vesznek majd, de azért nekik is érdemes kipróbálni, talán meglepődnének, mennyire jól szórakoznának. Mindenesetre a Halo Wars arra mindenképpen jó, hogy a Halo rajongóknak bemutasson egy stílust, amit ők eddig valószínűleg erősen hanyagoltak, és nem mellékesen a konzolos RTS-ek létjogosultságát is nagyszerűen példázza. Nagyszerű játékot tett le az asztalra még utoljára az Ensembele Studios.



 

 


Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)