Hirdetés

Így reagált a Monkey Island atyja a Sea of Thieves legújabb kiegészítőjére

|

Mint azt már tudjuk, Ron Gilbert számára is ismerős karakterek bukkannak fel a Rare kalózos játékában.

Hirdetés

Nemrégiben lepörgött az Xbox Showcase, ahol egymást követték a belsős stúdiók jobbnál jobb címei, illetve számos külsős fejlesztésbe is bepillantást nyerhettünk. Az Xboxra ráfért egy erős esemény, főként a Redfall tragikus megjelenése után, és úgy tűnik, sikerült is egy összességében korrekt műsort összerakniuk.

A számos új cím és bejelentés mellett, több, már meglévő játék tartalomfrissítéséről, illetve új kiegészítőjéről is beszámolt a Microsoft. Ilyen volt a sokak által kedvelt Sea of Thieves is, amely a The Legend of Monkey Island ikonikus karaktereivel és történeteivel egészül ki, és várja a kalózkodni vágyó játékosokat a július 20-án érkező frissítésben.

Hirdetés

A DLC kapcsán azonban kiderült, hogy időközben a széria atyjának, Ron Gilbertnek, elfelejtettek szólni a kiegészítő érkezéséről. Gilbert több interjúban is megerősítette, hogy a közreműködése nélkül készült az új kiegészítő, amiről csak a bejelentést megelőző pillanatokban értesült.

Persze adott a kérdés, hogy ez mégis hogy lehetséges? Míg Gilbert volt a sorozat megalkotója, a szériához kapcsolódó jogokat a LucasArts birtokolta, amit a készítő távozása után is megtartottak. A LucasArtsot azonban 2012-ben felvásárolta a Disney, így a játék jogai is hozzájuk kerültek, és a mai napig ott is maradtak. Ez azt jelenti, hogy ha mással szeretnének készíteni egy új Monkey Island játékot, ezt bármikor megtehetik.

Gilbertet egyébként nem hatották meg különösebben a történések. Elmondta, hogy a mai napig imádja a szériát, és sok sikert kívánt a fejlesztőknek a kiegészítővel kapcsolatban.

Ti rápróbáltok majd a július 20-án érkező ingyenes kiegészítőre?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)