Hirdetés

Késik a Dying Light 2 első sztori DLC-je, de új tartalmakat kapunk

|

A fejlesztők szeretnék először rendbe tenni az alapjátékot, és lecsiszolni az első új sztoridarabkát.

Hirdetés

Amikor Tymon Smektała azt nyilatkozta, hogy "nagy meglepetések várnak ránk", akkor nem feltételenül arra számítottunk, hogy csúszik a DLC három hónapot. Pedig a mostani bejelentés sajnos erről szólt: a júniusra tervezett csomagot eltolták szeptemberre. A stúdió keményen dolgozott az alapjáték fejlesztésén, és hamarosan új tartalmakkal is jelentkeznek majd, de ami a sztorit illeti, azzal még várnunk kell.

Az elmúlt hónapokban jöttek új páncélok, fegyverek, egy New Game+ mód, coop finomítások és sok minden más. A srácok éjt nappallá téve dolgoznak a játékon, ami láthatóan kevés időt hagyott a kiegészítés lecsiszolására.

Hirdetés

A közlemény így szól:

"Elnézéseteket kérjük a késésért, de meggyőződésünk, hogy a közösségünk, rajongóink és játékosaink igazán feledhetetlen élményt érdemelnek. Azt szeretnénk, ha az első sztori DLC az elvárt minőségben jelenne meg, ezért pedig extra törődésre van szüksége."

Amíg várjuk a szeptemberi megjelenést, addig legalább az első Chapter be fog futni júniusban. A Footsteps of a Nightrunner nevű fejezetben kapni fogunk új tartalmakat, eseményeket, és befut végre a fotó mód is majd. Nincs minden veszve, csak a sztori került kicsit későbbre a naptárban.

Ti végigvittétek már az alapjátékot?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)