Az igazság az, hogy a soulsborne műfajt sosem éreztem sajátomnak, de nem azért mert nem kedvelném annak alapjait. Egyszerűen (talán a Sekirót leszámítva) eddig nem volt olyan cím, aminek tetszett volna a művészeti stílusa és a világa, de aztán jött a Lies of P. Az első trailer azonnal elkapott, a demót pedig többször is végigpörgettem a megjelenésre készülve. Az ilyen zsigerből jövő lelkesedést persze könnyen követheti pofára esés, de szerencsére a Neowiz és a Round8 nem hagytak cserben.
A Lies of P Carlo Collodi 1881-es Pinokkió kalandjai című meséjét hozza el videojátékos formában, Tim Burton lencséjén keresztül. Lesznek ismerős karakterek és ismerős elemek, de a fejlesztők és az írók szabadon kezelték az alapanyagot.
A hazugság teszi az embert
Andalító mese helyett egy vérgőzös steampunk rémálomban találjuk magunkat, amiben Geppetto feltalálta a "bábukat", és eladta őket, mint az ember új, mechanikus legjobb barátait. Valamiért persze ezek a bábuk fellázadtak a mestereik ellen, és amikor P felébred, már csak hűlt helyét találja egy virágzó civilizációnak.
Minden bábuba beleprogramoztak bizonyos szabályokat, melyek legfontosabbika, hogy egy bábu nem tud hazudni. A főhősünk, P az egyetlen kivétel, akinek hazugságai fontos elemeit képezik a sztorinak. A küldetéseket és a játék végét is befolyásolhatjuk hazugságokkal, és bár a sztori szépen körbeszövi a játékélményt, mind bevallhatjuk, hogy senki sem a hátborzongató narratíva miatt van itt.
A Lies of P megpróbál ugyan elmesélni egy történetet (helyenként egyébként kifejezetten nagy sikerrel), de a többséget nem ez fogja érdekelni. Soulsborne stílusú címről lévén szó, a hangsúly a kockázatos harcon, az izgalmas mechanikákon, és végül, de nem utolsósorban a a vizuális tálaláson van. Ezeket tekintve pedig nincs okunk panaszra.
Véres tánc
A játék célja gyakorlatilag az, hogy a pálya egyik végéből eljussunk a másikba anélkül, hogy meghalnánk. Ebben különböző ellenfelek próbálnak megakadályozni bennünket, akiket lemészárolva különböző tárgyakat és erőforrásokat gyűjthetünk össze. Ezeket azonban mind elhagyjuk halálunkkor, és csak akkor szedhetjük össze őket, ha ismét elverekszünk a bukásunk pontjáig. Akik játszottak hasonló címekkel, azokat ez a formula nem fogja meglepni, de a harcok lassúak, a csapások kimértek, és a bekapott találatok nagyon fájnak. Ezen a téren a Lies of P sem újítja meg az alapokat, viszont nagyon jól valósítja meg azokat. Amiben tud újat mutatni, azok a fegyverek és a karakterfejlesztés.
A P-vel töltött időnk során vagy a pályákon vagy az egyes árusoknál fogunk új fegyvereket találni, melyek drasztikusan átalakíthatják a játékstílusunkat. Az eszközeink valahol a könnyű kiskésektől a súlyos pallosokig tartó skálán mozognak, és amellett, hogy változik a sebességük és sebzésük, még különböző különleges támadási formákkal és spéci elemi hatásokkal is kisegíthetnek minket. Fegyverekből egyszerre kettőt tarthatunk magunknál, melyek között egy gombnyomással váltogathatunk. A különböző ellenfeleket különböző harcstílusokkal leszünk kénytelenek megkínálni, de a váltogatás azért is fontos lesz, mert a Lies of P-ben oda kell figyelnünk a fegyvereink tartósságára is. Minél többet csapkodunk egy adott karddal (vagy tesla tekerccsel, csavarkulccsal satöbbivel), az annál inkább elhasználódik, és vannak egyes támadások, melyek kifejezetten el is rohaszthatják a cuccainkat. Ilyenkor gyorsabb fegyvert váltani, mint fenőkővel újraélezni azt.
Erre egyébként sem lenne időnk, mivel a Lies of P nagyon agresszív soulsborne. Ez a játék nem akarja, hogy védekezz és kivárd a megfelelő alkalmat. Hacsak nem tökéletesen hárítasz minden ütést, úgy védekezéssel is veszíthetsz az életpontjaidból. Az ilyenkor elszenvedett sérülést semmissé lehet tenni egy villámgyors ellentámadással, de csak rövid ideig, szóval ez is inkább arra bátorít bennünket, hogy belemásszunk a gonosz robotok arcába. A bossharcok elemei is alapvetően ezt erősítik: több olyan mini- és főbossal is megküzdöttem a végigjátszás során, akik ellen sokkal eredményesebb volt csak lóbálni a fegyvert, mint óvatosan kifigyelni a mozdulataikat és a megfelelő pillanatban támadni. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű játékról lenne szó, vagy hogy agyatlan püfölésből állna az egész, viszont a tökéletes hárítás és az agresszió kombinációja sokkal eredményesebb opciónak bizonyult, mint a türelem.
Embert építünk
A defenzív játékstílus nehézségeit idővel le lehet küzdeni a Lies of P rengeteg fejlesztési rendszerén keresztül. Egyrészt a fegyvereinket szétszedhetjük markolatra és pengére, illetve más, nem penge formájú fejre, és új, a mi stílusunkhoz passzoló cuccokat rakhatunk össze belőlük. Másrészt P-t magát is többféleképpen hangolhatjuk a saját ízlésünk szerint.
A legalapvetőbb fejlesztési rendszert az Ergo biztosítja. Ez az a valuta, amit elhagyunk, ha meghalunk, és amit elkölthetünk a Hotel Krat egyik NPC-jénél statisztikai bónuszok vásárlására. Szépen, lassacskán növelhetjük vele az életpontjainkat, a stamina maximumunkat, a leadott sebzésünket és minden egyebet. Emellett ott van a P-Organ, ami tulajdonképpen egy teljes képességfa, rajta olyan lehetőségekkel, mint például a Pulse Cellek (ezek a helyi élettöltők) mennyiségének növelése vagy többszörös kitérések feloldása.
Ezek mellett ott vannak a defenzív értékeket növelő alkatrészek, különböző bónuszokat kínáló fenőkövek, a Cube bónuszainak finomhangolása, a bal kar képességeinek cserélgetése, és még biztos kihagytam pár apróságot, mert vagy tucatnyi módon alakítgathatjuk P harci adottságait. Ha valaki szereti az RPG-s karakterfejlesztést, az imádni fogja a Lies of P-t.
Fontos hozzátenni, hogy bármennyi Ergót is pumpálunk a főhősünkbe, és bármeddig is erősítjük a kétméteres csavarkulcsunkat, a harcok sosem válnak könnyűvé. Ahogy felfedezzük Krat városát, és egyre erősebbek leszünk, érezhetően több hibát követhetünk el. Idővel nem kell majd azonnal visszakúsznunk a legközelebbi Stargazerhez (a helyi tábortűz) mert véletlenül benyeltünk egy nagyobb döfést egy morcosabb robottól. Ettől függetlenül a kihívás megmarad a játék elejétől a végéig, köszönhetően a bossharcoknak.
Mesés otthonunk
Ami a prezentációt illeti, nincs miért panaszkodnunk. Krat belvárosának macskaköves utcái borzongatóan gyönyörűek, és minél beljebb haladunk, annál lenyűgözőbbé válnak. A kis utcáktól, a külső vadonon át, a legközelebbi templomig minden darabja lenyűgöző a Lies of P világának, amit stabil 60 fps körüli sebességgel tudott megmozgatni a játék, még egy öregecske GeForce GTX 1060-on is. A teljesítmény az első perctől az utolsóig hibátlan volt, leszámítva pár kellemetlen töltési bugot, amikor kulcsfontosságú létrák valamiért nem akartak a helyükre kerülni. Remélhetőleg ezt a megjelenés napjáig javítani fogják.
Szó sincs akkora szabadságról, mint az Elden Ringben, de a fejlesztők érezhetően igyekeztek megadni a nyitott terek látszatát, és még meg is szórták a helyszíneket egy-egy mellékúttal, melyeket felfedezve extra tárgyakat és néha még fegyvereket is találunk. A pályák vonatkozásában nyugodtan kijelenthetjük, hogy maximálisan érvényesül az elv, mely szerint a változatosság gyönyörködtet. Az ellenfeleket illetően is mindent megtett a csapat, amit csak lehetett. A tematika miatt nagyrészt kötve volt a fejlesztők keze, hiszen lázadó robotokról van szó, így nehéz lett volna előhúzni sárkányokat és lovagokat is a kalapból. Épp ezért érdemelnek elismerést, amiért az adott kereteken belül is sikerült látványos bossokat és nagyon fura karaktereket összerakniuk.
Az egész játékkal kapcsolatban az az érzésünk, hogy nem akarta megváltani a világot, mindössze nagyon jó élményt akart kihozni egy ismert formulából. Ez maradéktalanul sikerült is a Lies of P-nek. A 2023-as felhozatalból nem fog az "év játékaként" kikerülni, de nem is fog csalódást okozni senkinek, aki benevez rá. Azt kaptuk, amit vártunk: egy jól összerakott, AAA szintű soulsborne élményt, ami még a FromSoftware katalógusa mellett is megállja a helyét.
