Hirdetés

Már érkeznek az Xbox játékai a GeForce Now kínálatába, ezek az első címek

|

Nem várja meg ezzel a lépéssel a Microsoft az Activision Blizzard felvásárlását.

Hirdetés

Lassan másfél éve próbálja megszerezni a Microsoft az Activision Blizzardot, ám a folyamatnak még távolról sincs vége, miként az eredmény sem biztos. A három legnagyobb akadálynak tartott versenyjogi hatóság közül az Európai Bizottság jóváhagyta az akvizíciót, amerikai FTC-vel a bíróságon viszik döntésre az ügyet a redmondiak, míg a brit CMA a többihez mérten még aprónak számító cloud gaming piacot óvandó nemet mondott. A Microsoft fellebbez, aminek kimenetelére hatással lehet, hogy az Egyesült Királyság versenyképességét féltő politikusok elkezdték feszegetni, hogy nem hibázott-e a CMA.

Bármilyen lezárást is kap azonban ez a szappanoperába illő történet, annyi pozitív hozadéka mindenképpen lesz, hogy a Microsoft 10 éven át több felhőszolgáltató kínálatában is elérhetővé teszi a játékait.  Ezek legnagyobbika az Nvidia érdekeltségébe tartozó GeForce Now, melynek kínálatában már meg is jelent az első játék az Xbox istállójából.

Hirdetés

Ez nem más, mint a 2019-ben debütált Gears 5. A Kait Diaz karaktere köré épített fedezékharcos TPS-t pedig rövidesen további címek követik majd, május 25-étől a Deathloopot, a Groundedet és a Pentimentet is nyúzhatják a felhasználók. Arról persze nem szabad megfeledkezni, hogy az Nvidia szolgáltatása csupán a játékstreamelés technikai feltételeit teremti meg, arra nem ad lehetőséget, hogy a kiszemelt alkotásokat béreljük, vagy megvásároljuk.

Vagyis ahhoz, hogy az imént említett címekkel játszhassunk, meg kell vásárolnunk azokat a Steamen vagy az Epic Games Store-ban. A Microsoft dolgozik azon, hogy a Microsoft Store-ban beszerzett PC-s verziókat is streamelhessük a GeForce Now keretrendszerét használva, ám ez a vállalat közleménye szerint még hónapokat vehet igénybe. A támogatott platformok között a PC mellett megtaláljuk az androidos eszközöket, a Macet, a Shield TV-t, sőt még a Chromebookokat és az iOS Safarit is. Az utóbbi kettőn a play.geforcenow.com webes felületet kell használnunk.

Ami a folytatást illeti, a redmondiak szándéka szerint rendszeres időközönként bővül majd az Xbox Game Studios és a Bethesda játékait magába foglaló katalógus. Új információkról és megjelenési dátumokról az immáron hagyományos GFN Thursday update-eken keresztül szerzünk majd tudomást, értelemszerűen csütörtökönként.

A GeForce Now csak a kezdet, idővel a Boosteroid, az Ubitus, az EE, valamint az Nware szolgáltatók is sorra kerülnek. És amennyiben sikerül a Microsoftnak megkaparintania az Activision Blizzardot, akkor a szerződések szellemében a streamelési lehetőség kiterjed majd a kiadó játékaira is.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)