Hirdetés

Már semmi sem állhat a The Last of Us Part I útjába

|

Aranylemezre került a The Last of Us Part I, így szinte garantálható, hogy nem lesz csúszás a megjelenéssel.

Hirdetés

A The Last of Us nagyjából egy évvel a (PS3-as) megjelenése után már megélt egy újrakiadást, most viszont hamarosan egy sokkal nagyobb újragondolás érkezik, a projekt pedig szemmel láthatóan a célegyenesbe ért. A The Last of Us Part I a PlayStation 5 hardverét hivatott kiaknázni, mellette pedig PC-re is megjelenik a játék valamikor a közeljövőben.

Egyelőre megosztó a projekt, mivel egyesek már a puszta felvetést is lehúzásnak érzik, mások viszont örömmel látják az új technológiákkal felturbózott címet.

Hirdetés

A Naughty Dog a Twitteren nemrég jelentette be, hogy aranylemezre került a The Last of Us Part I, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a játék kész, működik és végig játszható, a megjelenésig pedig már csak a polírozás maradt hátra.

Miközben sokan már elő is rendelték a The Last of Us Part I-t, többen neheztelnek, hogy a Sony is megpróbálja sztenderdizálni a 70 dolláros árcédulát (a deluxe edition 80, a Firefly pedig 99 dollár), ami különösen bántó lehet annak fényében, hogy egy felújított játékról van szó - nem szabad azonban elfelejteni, hogy itt az alapoktól történő újjáépítésről van szó. Utóbbi kritikákra a játék egyik volt fejlesztője, Robert Morrison úgy reagált, a The Last of Us remake karrierje eddigi legaprólékosabban kidolgozott játéka.

Az egyébként kétségtelen, hogy alaposan átalakult a mostanra a The Last of Us első része, tényleg klasszisokkal szebb lesz új köntösben, de egyes változások nem mindenkinek nyerték el a tetszését. A The Last of Us Part I a tervek szerint szeptember másodikán jelenik meg PlayStation 5-re, valamikor a jövőben pedig PC-re is.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)