Hirdetés

Megvan, hogy ki adja ki a Microsofttól és az Activision Blizzardtól különvált stúdió új játékát

|

Nem kellett sokáig kiadó után keresgélnie a nemrég függetlenné vált Toys For Bobnak.

Hirdetés

Kevéssel azután, hogy a redmondiak nyélbe ütötték a közel két éven át húzódó üzletet, és felvásárolták az Activision Blizzardot, tömeges elbocsátás mellett döntöttek, mintegy 1900 pozíciót szüntetve meg. A leépítés igencsak érzékenyen érintette az 1989-ben alapított Toys For Bob stúdiót is, amely az utóbbi években a Call of Duty támogatása mellett elsősorban a Skylanders szériával vétette észre magát, valamint azzal, hogy friss életet lehelt a Crash Bandicoot és Spyro franchise-okba.

Bár a csapat 86 munkatársát elveszítette, szerencsére nem kellett lehúznia a rolót, ugyanis a vezetőknek sikerült olyan megállapodást kötniük az új tulajdonossal, ami lehetővé tette, hogy leváljanak az Activision Blizzardról és önállóan folytassák útjukat. A különválás azonban nem jelentette azt, hogy hátat is fordítottak egymásnak a felek, sőt éppen ellenkezőleg.

Hirdetés

A Windows Central értesülései szerint a napokban állománygyűlés volt az Xbox Game Studiosnál, amin a stúdiókat felügyelő Matt Booty közölte, hogy az Xbox és a Toys For Bob partnerségre lépett, vagyis az XGS égisze alatt lát majd napvilágot a stúdió következő alkotása. Erről konkrétumokat nem árult el, de úgy fogalmazott, hogy a csapat korábbi játékaihoz lesz hasonlatos. Elég valószínű, hogy új IP helyett valamelyik meglévőt veszik elő, hiszen azok mind a redmondiak birtokában maradtak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)