Hirdetés

Nem maradt már sok időd, hogy végignyomd ezeket a Game Pass-játékokat

|

Február folyamán a Microsoft szolgáltatásának PC-s és az xboxos előfizetői is megtapasztalják a veszteség érzését.

Hirdetés

Azt a népi bölcsességet, amely szerint csak "az a tiéd, amit megeszel" videojátékos viszonylatban úgy lehetne átírni, hogy "az a tiéd, amit megveszel". Vagyis hát szigorúan nézve még az sem, miként azt az esetek 100 százalékában átugrott EULA kitartóan igyekszik a tudtunkra adni, mivel de jure nem birtokoljuk a megvásárolt alkotást, teljesen mindegy, hogy az lemezes vagy digitális.

Fokozottan igaz az iménti megállapítás az Xbox Game Passhez és PlayStation Plushoz hasonló előfizetéses szolgáltatásokra, amelyekben voltaképp egy-egy katalógushoz férünk hozzá jókora játékválasztékkal, ám arra már nincs ráhatásunk, hogy mivel bővülnek, vagy ellenkezőleg, milyen címek távoznak a kínálatból, és mikor.

Hirdetés

A Game Pass esetében jellemzően két hullámban, a hónap közepén és az utolsó napján kell búcsút vennünk pár alkotástól, hol kevesebbtől, hol pedig többtől. Ami februárt illeti, egyelőre örvendetesen rövid a lista, mindössze két tétel szerepel rajta. A dolgok jelen állása szerint 15-éig lehet már csak játszani PC-n a Galactic Civilizations III című 4x-es űrstratégiai játékkal a szolgáltatáson belül, és ugyanezezn a napon válik elérhetetlenné a hasonló témájú, ám egészen más műfajú (visual novel-szerű kalandjátékról beszélünk) Opus: Echo of Starsong, amit PC-n, konzolon és a felhőből streamelve lehet kipróbálni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)