Hirdetés

Nevetségesen rövid idő alatt készülhetett el a Call of Duty: Modern Warfare III, ami magyarázat lehet a minőségére

|

Minden jel szerint arra várt az Activision, hogy csodát tegyen a Sledgehammer Games a rendelkezésére álló idő alatt. Mint tudjuk, ez nem jött össze.

Hirdetés

A mai nappal hivatalosan is elrajtolt a Call of Duty: Modern Warfare III, így a vásárlók rávethetik magukat a tradicionális multira, valamint az ugyancsak többszereplős zombis módra. És persze az egyjátékos kampányra is, amennyiben nem éltek a korai hozzáférést biztosító előrendelés lehetőségével. Az utóbbin mi is átrágtuk magunkat, és legnagyobb sajnálatunkra kevés olyan elemet találtunk benne, amit lehet szeretni, mert az, amit a fejlesztők feltálaltak nekünk, nemcsak kevés, hanem silány is, nem túlzás új mélypontról beszélni.

Persze ha a többjátékos komponensek megítélése kedvezően alakul, az javítani fog az összképen, de egyelőre nincs sok oka a Sledgehammer Gamest vezető Aaron Halonnek arra, hogy elégedettségtől dagadó kebellel ömlengjen arról a közösségi médiában, milyen kiváló munkát végzett a csapata, mégis megtette. Posztjában kitért arra, hogy kezdettől fogva az volt a terv, hogy elkészítsék az első közvetlen folytatást a franchise történetében, méghozzá azért, mert a játékosok egyértelművé tették, hogy több időt szeretnének tölteni ugyanabban a sorozatban. Büszke a csapatára és a projektbe besegítő többi stúdió munkatársaira, akik éveken át keményen dolgoztak azon, hogy ez a vízió valóra váljon. És minden állítás, amivel ezzel ellentétes, szimplán nem igaz.

Hirdetés

Halon az utóbbi gondolatot minden bizonnyal azért tartotta fontosnak leírni, mert a Bloomberg több volt és jelenlegi fejlesztőre hivatkozva arról számolt be, hogy a Modern Warfare III a tavalyi Modern Warfare II kiegészítőjének indult, a története kizárólag Mexikóban játszódott volna, a méretei pedig összhangban voltak a stúdió rendelkezésére álló időkerettel. Csakhogy az Activision vezetősége meggondolta magát, és teljes értékű, a világ számos pontját érintő folytatást akart. Ennek eredményeként a fejlesztőknek éjszaka és a hétvégéken is dolgozniuk kellett, hogy mindössze 16 hónap alatt minden meglegyen a megjelenésre, holott a Vanguard után, amire szintén kevesebb idejük volt az optimálisnál, olyan ígéretet kaptak a vezetéstől, hogy nem lesz több crunch.

De ezzel még nem értek véget a nehézségek, a Bloomberg beszámolójában arról is szó esik, hogy a fejlesztést jelentősen hátráltatta, hogy minden tartalmat jóvá kellett hagyatniuk az Infinity Warddal, amely többször is jelentős változtatásokat kért, olyanokat, amelyeket a Sledgehammer nem szívesen hajtott végre.

A csapatot az is frusztrálta, hogy ők eredetileg nem akartak sem a Modern Warfare III-on, sem a mexikói Modern Warfare II kiegészítőn dolgozni, ehelyett az Advanced Warfare vonalat vitték volna tovább a Vanguard után, de mielőtt komolyan elkezdődhetett volna rajta a munka, az Activision másként döntött.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)